Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az akkori érintkezési és ütközőpont a kaukázusi államok, vagyis Azerbajdzsán és Georgia (korábban Grúzia) térségében volt. Majd Oroszország nagyon hosszú időre belebonyolódott Szibéria meghódításába, az ottani kánságok felszámolásába és a birodalom végleges területének megszerzésébe és megszilárdításába.
Ha ugrunk az időben, akkor a XX. század utolsó harmadánál kell megállni. 1979 volt az év, amikor az utolsó regnáló perzsa sahot – Reza Pahlavit – és hatalmát megdöntötte az iráni iszlám forradalom. Megindult a teokratikus állam kiépítése, amely bonyolult állami szerveivel és kizárólag az iszlámon alapuló szigorú törvénykezésével az iszlámon belüli síita kisebbség fellegvára lett.
Ekkoriban még a kommunista berendezkedésű Szovjetunió létezett nagyjából a korábbi Orosz Birodalom helyén, amelynek ideológiai alapállása a szembenállás volt a Nyugattal, legfőképpen az Egyesült Államokkal. Mivel a perzsa sah elűzéséig Reza Pahlavi volt az amerikaiak egyik leghűségesebb partnere a közép-keleti régióban, egyértelmű lett, hogy az iráni forradalmat drukkoló biztatással figyelő Moszkva közel akart kerülni az új vezetőhöz, Homeini ajatollahhoz.
A közös pont az Amerika-ellenesség volt
Moszkvának nem voltak illúziói abban a tekintetben, hogy mi következhet egy vallási irányítás alá került országban, de félretéve a finnyáskodást és az eltérő ideológiai alapokat, meglátták a lehetőséget az együttműködésben, hiszen ami akkoriban összeköthette Moszkvát és Teheránt, az a közös ellenség, vagyis az USA volt.
Az 1980-as évek amúgy is nehéz volt a Szovjetunió számára, mert a Reagan-adminisztráció belehajtotta a szovjeteket egy olyan fegyverkezési versenybe, amely végül megroppantott a szovjet tervgazdaságot. Ráadásul ott volt a tízéves orosz invázió Afganisztánban, amelynek vége csúfos kivonulás lett. A nyolcvanas években zajlott az iraki–iráni háború is, amely azért indult, mert Irak úgy gondolta, hogy a frissen alapított Iráni Iszlám Köztársaság túlságosan gyenge, és elérkezettnek látta az időt némi területrablásra. A több százezer halottat követelő szembenállás patthelyzettel ért véget.
Viszont Moszkva barátja volt abban az időben az iraki diktátor, Szaddám Huszein. Fenn akarták tartani a jól indult kapcsolatokat Iránnal is, ezért a szovjetek csendben a háttérben maradtak az iraki–iráni háború alatt. Miután 1991-ben a Szovjetunió felbomlott, látványosan megindultak a két állam közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatok. Végül az irániak orosz segítséggel fejezték bea kielncvenes években régóta húzódó atomerőművük építését.
Ebben az időszakban erősödött az iráni–orosz kapcsolatrendszer, és nemcsak azért, mert közös Amerika-ellenes platformra helyezkedtek, hanem azért is, mert mindkét országot sújtották különböző típusú nyugati szankciók.
A kétezres években a kapcsolatok egyre mélyültek, hiszen például a 2020 januárjában a bagdadi repülőtéri úton meggyilkolt Kászim Szulejmáni iráni tábornok és kémfőnök nagyon jó viszonyt ápolt orosz felső vezetőkkel, katonai egyeztetések is folytak az irányításával, amit a teheráni külügyi keményen bírált. Az Egyesült Államokban terroristának […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!