Adam Sheafe halálbüntetést kért magára, miután 2025 áprilisában meggyilkolt egy 76 éves lelkészt Arizonában. A férfi már elfogása után bevallotta bűnösségét, és most azt szeretné, ha minél hamarabb kivégeznék. Saját szavaival élve azért, hogy „mindenki továbbléphessen” − írja a Fox News.
2025 áprilisában az arizonai New River Bible Chapel lelkészét, a 76 éves William Schonemann-t holtan találták otthonában. A hatóságok szerint a férfi karjait széttárva, kezeit a falhoz szögezve találták meg fekvő pozícióban az ágyában, a gyilkos ezzel keresztre feszítést akart imitálni, ráadásul egy töviskoronát is helyezett az áldozat fejére.
Az elkövető még a vádemelés előtt vallomást tett az FBI-nak, majd több televíziócsatornának is nyíltan elmondta, hogyan zajlott le a brutális gyilkosság. A bíróságon március 12-én pedig újra megerősítette, hogy ő volt a tettes.
Tizennégy lelkészt készült megölni
A tettes nem egyszerűen gyilkosságot követett el, saját bevallása szerint egy átgondolt, legalább 14 áldozattal járó misszió első lépéseként hajtotta végre a bűncselekményt. Elmondása szerint a merényletek sorozatát „Operation First Commandment”, azaz „Az első parancsolat hadművelet” névre keresztelte, és eredetileg több mint egy tucat keresztény vezető meggyilkolását tervezte szerte az Egyesült Államokban.
Indoklása szerint William Schonemann és a többi lelkész hamis útra vezeti a hívőket. Adam Sheafe megszállottan olvasta az Ószövetséget, apja megjegyezte, hogy a férfi […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/16/egyesult-allamok-arizona-lelkesz-gyilkossag-halalbuntetes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!