A szlovák kormány szerdán rendeletet fogadott el, amely 30 napra korlátozza a töltőállomásokon tankolható gázolaj mennyiségét, és ideiglenesen megtiltja a dízelüzemanyag kivitelét az ország területéről. Szlovákia emellett az országban nem regisztrált járművekre különleges gázolajárat állapít meg, amelyet az ausztriai, csehországi és lengyelországi árak átlaga alapján számítanak ki.
A Teraz beszámolója szerint Robert Fico a szerdai kormányülés után emlékeztetett arra, hogy a kormánynak korábban olajvészhelyzetet kellett hirdetnie, mivel a Slovnaft finomítót az állami készletekből is szükséges ellátni kőolajjal. Ez a helyzet feljogosítja a kabinetet arra, hogy további intézkedéseket hozzon a gázolaj-fogyasztás visszaszorítása érdekében.
Olyan helyzet állt elő, hogy Észak-Szlovákiában szó szerint tucatnyi töltőállomás ürült ki, mivel az árak Lengyelországhoz képest lényegesen alacsonyabbak, és megérte – sőt még mindig megéri –, hogy lengyel állampolgárok bevásárlóturizmus céljából Szlovákiába jöjjenek, és itt tankolják fel magukat. Ez instabilitást okoz, ezért döntöttünk úgy, hogy meglehetősen határozott, sőt szélsőséges korlátozó intézkedéseket vezetünk be. Valószínűleg nincs más út, amíg Zelenszkij úr így »segít« nekünk
– szögezte le a miniszterelnök.
A szlovák kormányfő hangsúlyozta, hogy az elfogadott kormányrendelet egyelőre csak 30 napig lesz érvényes, várhatóan csütörtöktől (március 19.) lép hatályba, amikorra közzéteszik a hivatalos közlönyben. Jelezte, hogy ha szükséges, a kormány meghosszabbítja az érvényességét. Robert Fico szerint természetesen a rendelet tartalmaz kivételeket is – például a rendőrség, a hadsereg, a tűzoltók és a mentőszolgálat járművei számára.
Arra számítok, hogy lesznek kísérletek a rendelet megkerülésére, ez mindig így van. Mégis azt gondolom, hogy a rendeletnek meglesz a kívánt hatása, és valamelyest visszaszorítjuk azt az üzemanyag-bevásárlóturizmust, amelyet ma tapasztalunk
– összegzett Robert Fico.
Ismételten […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!