Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.
Az iráni konfliktus eszkalációja milyen hatással lehet Kína geopolitikai érdekeire, és milyen alapvető célok vezérlik Pekinget a Közel-Keleten? Nyithat-e stratégiai mozgásteret Kína számára, ha az Egyesült Államok figyelmének és katonai erőforrásainak egy része ismét a térségre összpontosul, illetve milyen stratégiát követhet Kína a jelenlegi helyzetben a Közel-Keleten és tágabb értelemben a nemzetközi rendszerben? Hosszabb távon hozzájárulhat-e az iráni konfliktus és az amerikai szerepvállalás ahhoz, hogy Kína erősítse pozícióit a globális erőegyensúlyban? Ezekről kérdeztük az e heti Világjátszmában Horváth Levente Kína-szakértőt, korábbi sanghaji főkonzult, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Iroda vezetőjét.
Kína felkészült, a Nyugat meglepődik
Kína mára a világgazdaság egyik meghatározó szereplőjévé vált, így természetes, hogy – az Egyesült Államokhoz, az Európai Unióhoz vagy Indiához hasonlóan – a Közel-Keleten is kiterjedt gazdasági jelenléttel rendelkezik. Horváth Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évtizedben ez a jelenlét kifejezetten felgyorsult: míg 2004-ben a kínai–arab kereskedelem értéke még mintegy 300 milliárd dollár volt, addig 2023–2024-re ez meghaladta a 2800 milliárd dollárt.
Ezzel párhuzamosan Kína energiafüggősége is meghatározó tényező. A szakértő rámutatott: a távol-keleti ország a kőolajszükségletének több mint 70 százalékát importból fedezi, és ennek közel fele a Közel-Keletről érkezik, jelentős részben a Hormuzi-szoroson keresztül.
Bár Irán fontos partner – és Kína harmadik legnagyobb beszállítója –, a kínai import összességében diverzifikált. A beszerzések döntő része mintegy tíz országból származik, köztük Szaúd-Arábiából, Irakból és Oroszországból. Kína emellett jelentős stratégiai tartalékokat is felhalmozott. A becslések szerint 1,2–1,6 milliárd hordónyi készlettel rendelkezik, ami akár 130–180 napos importkiesést is képes áthidalni.
Mindezek alapján három fontos következtetést fogalmazott meg Horváth Levente:
- Egyrészt Kína nem csupán jelen van a Közel-Keleten, hanem strukturálisan beágyazódott a térségbe – energia, kereskedelem és infrastruktúra szintjén egyaránt.
- Másrészt a kínai jelenlét nem Irán-központú: Peking egyszerre épít kapcsolatokat az Öböl-államokkal, Iránnal és más szereplőkkel, vagyis nem blokklogikában, hanem pragmatikus, diverzifikált partnerségi rendszerben gondolkodik.
- Harmadrészt az elmúlt években tudatosan növelte ellenállóképességét – tartalékképzéssel és beszerzési diverzifikációval –, de ez nem szünteti meg a sérülékenységet.
A szakértő leszögezte: világos, hogy egy iráni eszkaláció rövid távon egyértelműen negatív hatású lenne Kína számára. Egy tartósan magas – akár 120–150 dollár/hordó körüli – olajár számottevően növelné Kína importköltségeit, és inflációs nyomást gyakorolna a gazdaságra.
Geopolitikai szempontból ugyanakkor a kép összetettebb. Rövid távon a konfliktus kockázatokat és bizonytalanságot jelent, hosszabb távon viszont az is elképzelhető, hogy az Egyesült Államok közel-keleti lekötöttsége bizonyos stratégiai mozgásteret nyit más térségekben
– mondta Horváth Levente. Ezzel összefüggésben hozzátette: több nyugati ország – köztük Kanada, Franciaország, az Egyesült Királyság és Németország – magas szintű politikai és gazdasági delegációkkal kereste fel Pekinget, és a látogatások után kifejezetten a gazdasági együttműködés fontosságát hangsúlyozták.
A szakértő úgy látja: a kelet–nyugat közötti különbség jól megmutatkozik abban, hogy a Nyugat meglepődik egy energiaválság kialakulásán, miután megtámadja Iránt.
Ez egyrészt egyfajta felsőbbrendű gondolkodásmódra utal, amely gyors és könnyű rendezést feltételez, másrészt a hosszú távú stratégiai tervezés hiányát jelzi. Ha ez utóbbi meg lett volna, megfelelőbben felkészülhettek volna a következményekre. Ezzel szemben Kína láthatóan előrelátóbban járt el, amit például a 130–180 napos készletezési szint is bizonyít.
A kínai logika: a veszély mindig rejt magában esélyt
Kína stratégiai lehetőségeiről szólva, Horváth Levente emlékeztetett rá: az elmúlt évtizedekben nem Kína hajtott végre katonai beavatkozásokat több közel-keleti és más szuverén állam ellen, hanem az Egyesült Államok vett részt ilyen műveletekben.
Az, hogy az Egyesült Államok figyelmének és katonai erőforrásainak egy része ismét a Közel-Keletre irányul, potenciálisan valóban nyithat stratégiai mozgásteret Kína számára – de ez nem egy egyirányú, automatikus előny. Az Egyesült Államok egyszerre több fronton is jelen van, így még inkább egy erőforrás-megosztásról beszélhetünk, azonban ezek a proxy-háborúk tulajdonképpen a kínai gazdasági térnyerést hivatottak visszaszorítani.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!