- Március 22-én, péntek este lövöldözés történt a moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban, az incidensnek előzetes jelentések szerint legalább 137 áldozata – köztük legalább három gyermek – és 145 sebesültje van.
- Az Iszlám Állam később magára vállalta a merényletet, amelyben öt fegyveres vehetett részt. Azonnal megindult a hajtóvadászat.
- Szombat délelőtt a brjanszki régióban, az ukrán határ mellett fogták el azt a négy terroristát, akit a moszkvai lövöldözéssel gyanúsítanak. Az elkövetők személyazonosságát is nyilvánosságra hozták.
- Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta, „nincs jövőjük” azoknak, akik ezt a „barbár támadást” végrehajtották. A teljes beszédet ide kattintva tudja elolvasni.
Az orosz nyomozó bizottság eközben közölte, hogy a büntetőügyben a bizonyítékok összegyűjtése és eljárási konszolidációja folyamatban van, hogy az eset összes körülményét rekonstruálni lehessen. A közlésük szerint a helyszínen több mint 500 lőszert és 28 tárat találtak, valamint két Kalasnyikov támadópuskát, amelyekkel a terroristák felfegyverkeztek. A gyanúsítottak letartóztatásakor a Brjanszki területen egy Renault típusú gépkocsiban egy Makarov pisztolyt és egy Kalasnyikov támadófegyver tárját találták meg és foglalták le. A lefoglalt fegyverekre elrendelték a szükséges komplex szakértői vizsgálatokat.
Mint írják, a terrorcselekmény elkövetésével kapcsolatban gyanúsítottakkal szemben nyomozati cselekményeket folytatnak. A közeljövőben az oroszországi Nyomozó Bizottság nyomozói négy gyanúsítottal szemben előzetes letartóztatásba helyezés formájában foganatosítanak megelőző intézkedést.
Az áldozatok holttestének azonosítása folyamatban van. Jelenleg 137 ember, köztük három gyermek holttestét találták meg a terrortámadás helyszínén. Eddig 62 holttestet azonosítottak, a többi halott személyazonosságának megállapítása érdekében genetikai elemzéseket végeznek.
A büntetőügy kivizsgálása az Orosz Föderáció Nyomozó Bizottsága elnökének személyes ellenőrzése alatt áll – […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!