Hiába a kiábrándító önkormányzati vereség, úgy tűnik, a Konzervatív Párt eddig Rishi Sunakkal kritikus jobboldali-szélsőjobboldali képviselői is kitartanának pártelnökük és miniszterelnökük mellett a választáson.
Mint arról beszámoltunk, a toryknak is nevezett Konzervatív Párt a múlt héten az önkormányzati választásokon mandátumainak közel a felét elvesztette: idén 107 körzetben tartottak helyi választásokat és összesen 474 mandátumot vesztve 515 mandátumot szerzett a párt.
Az eredmény egyébként az 1990-as évekbeli bukáshoz közeli eredményével vetekszik – az 1996-os önkormányzati választások után az önkormányzati képviselőhelyek 13 százaléka volt a toryké, míg jelenleg 19 százaléka. Ezzel pedig egyre biztosabb, hogy a legkésőbb 2025 januárjában tartott parlamenti választásokon a 2010 óta hatalmon lévő Konzervatív Párt egy történelmi vereségbe fog beleszaladni, vélhetően Rishi Sunakkal az élükön.
Eddig saját pozíciójukat mentették volna, most már Sunakra tolnák a vereséget
A Konzervatív Párt már régóta nincs jó állapotban: Boris Johnson bukása óta két pártelnöki versenyt tudtak maguk mögött, ahol először Liz Truss győzedelmeskedett, akinek kérészéletű miniszterelnöksége óta a párt folyamatos lejtmenetben van, amit Rishi Sunak sem tudott megállítani.
Ráadásul a párt nem kizárólag a közvélemény-kutatásokban van lemaradásban a Keir Starmer vezetésével egyfajta Tony Blair-i harmadikutas fordulaton áteső Munkáspárttól, hanem a választások eredményein is meglátszik a beléjük fektetett bizalom hiánya a választóktól. Az idei mellett a tavalyi önkormányzati választás is csúfos tory vereségekkel járt, ráadásul az időközi parlamenti választásokon is sorra veszítik a mandátumaikat – 2019 óta összesen tizenegy időközi választáson maradt alul már a párt.
A párt sikertelensége miatt pedig a jobboldali-szélsőjobboldali politikusaik már jó ideje kritizálják nyilvánosan Sunakot.
Ugyanakkor hiába tűnt úgy korábban, hogy a legkésőbb jövő januárban – valójában valószínűleg idén ősszel – tartott parlamenti választásokra (saját pozíciójukat mentve) megbuktatnák Sunakot azért, hogy egy másik jelölttel fussanak neki a kampánynak, erről az ötletről a Sunak-kritikusok letettek.
Korábbi belügyminisztere, Suella Braverman – aki Sunak potenciális kihívójaként is felmerült már, és élvezi többek között Boris Johnson fémjelezte konzervatív szárny bizalmát – a mostani választásokat a hétvégén úgy értékelte, hogy azon nincs mit szépíteni, és a konzervatívok kifutottak már az időből, hogy Sunakot leváltsák, ezért a mostani vereségért a miniszterelnök a felelős és azt neki kellene kijavítania.
Emellett Braverman azzal vádolta meg Sunakot, hogy a tervei nem működnek, és egy új, konzervatívabb vízióval kéne előállnia.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!