Kocsis Máté a Robert Fico merényletével kapcsolatban kialakult gyűlölködésről is beszélt az Inforádiónak adott csütörtöki interjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint jogilag is át kellene gondolni, hogyan lehetne megfékezni az indulatokat a kommentmezőkben.
A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy olyan kritikus pontig ment el az internetes hangnem, ahol az államnak be kell avatkoznia. A politikus abban bízik, hogy mihamarabb benyújthatnak egy törvényjavaslatot az ügyben.
A jogalkotásnak a következő időszakban el kell azon gondolkodnia, hogy ezt a véres kommentszekciót miként lehet egy kicsit kordában tartani. Ez olyan fokon elfajult, hogy Szlovákiában most a történtekig vezetett. Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő
– fejtette ki az adásban Kocsis Máté.
Hozzátette, hogy a médiának is el kell gondolkodnia azon, hagyja-e, hogy gyűlöletkeltő hozzászólások lepjék el a felületeiket. Véleménye szerint a lapoknak is lenne felelősségük, mivel ezeket a tartalmakat sokan nem moderálják.
„Személyesen is okolok nagyon sok magyarországi, baloldali médiumot is, akik egyébként mesterfokon űzik a gyűlöletkeltést, az indulatkeltést, az elfogult közléseket, a mások megbélyegzését. Ide értve a Telexet, a HVG-t, a 444-et. És még hosszan sorolhatnám″ – hangsúlyozta Kocsis Máté.
Magyarországon az Index lépett elsőként
A merényletet követően a végletesen megosztott és a helyi média által felhergelt közvélemény azonnal egymásnak is esett. Elszabadultak az indulatok a kommentmezőkben is, de nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is.
Először a szlovák rendőrség kérte a helyi médiumokat, hogy kapcsolják ki a kommentelést. Magyarországon is hatalmas gyűlölködés zúdult a Robert Fico elleni merényletről szóló cikkek alatti kommentszekcióra. Ameddig nem léptek, vagy amelyik médiumnál nem léptek, ilyen és ehhez hasonló kommentek árasztották el a kommentmezőket.
Az Index éppen ezért a téma súlyossága és a gyűlöletkeltés megakadályozása miatt még szerda délután úgy döntött, korlátozza a hozzászólásokat a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatos írásainknál.
Kora este erről szolgálati közleményt adtunk ki, amelyben kértük laptársainkat, hogy kövessék a példánkat. Mint írtuk, szerkesztőségünk etikai kódexe és szerkesztési alapelveink egyértelműek: semmilyen gyűlölködésnek nem adunk teret, felületet.
Nem sokkal a szolgálati közleményünk megjelenése után a Telex is letiltotta a hozzászólásokat a merénylettel […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!