Mint arról az Index is írt, szombaton súlyos rakétatámadás történt Csernyihivben. Az orosz támadásban – amelynek sok áldozata civil volt – a legutóbbi jelentések szerint 156-an sérültek meg, közülük hét fő meg is halt. A rakéta egy színházat talált el, azonban a közeli épületekben, például egy templomban is komoly károkat okozott.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terrortámadásnak nevezte az incidenst, bosszút ígért, és háromnapos gyászt hirdetett. Az ENSZ ukrajnai humanitárius koordinátora, Denise Brown „förtelmesnek” nevezte a támadást.
Csernyihiv megbízott polgármestere, Olekszandr Lomako azonban utóbb elmondta, az eltalált színházban dróngyártók tartottak kiállítást. A polgármester a BBC-nek azt is beismerte,
Lomako szerint habár a dróngyártók találkozója valóban nem civil program volt, ugyanakkor Oroszország támadását továbbra is háborús bűnnek tekinti.
Megértem, hogy az oroszok célpontja egy katonai esemény volt, de nyilvánvaló, hogy akik a rakétákat indították, azok is tudták, hogy az áldozatok elsősorban civilek lesznek
– mondta a polgármester.
A város nem adott engedélyt a rendezvényre, a szervező is megszólalt
A Csernyihivi Városi Tanács sajtószolgálata a Telegramon közölte, hogy a város nem hagyta jóvá és nem engedélyezte a drónbemutatót, amely később az orosz támadás célpontjává vált.
A The New Voice of Ukraine szerint a kijelentés előzménye, hogy sokan támadták Csernyihiv vezetését, amiért hagyták, hogy a katonai eseményt egy városközpontban rendezzék meg. Erre reagálva
MEGSZÓLALT A DRÓNKIÁLLÍTÁS FŐ SZERVEZŐJE, MARIja BERLINSzKA IS.
Marija Berlinszka Facebook-oldalán megerősítette, hogy a bemutatóról valójában a katonai-polgári közigazgatással állapodott meg, és nem a városi tanáccsal. „Láttam a városi tanács hivatalos nyilatkozatát, és valóban nem egyeztünk meg […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/08/23/orosz-ukran-haboru-dronok-tamadas-serultek-halottak-csernyihiv/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!