A normandiai partraszállásról emlékeznek meg a világ vezetői és veteránjai. A francia elnökség tájékoztatása szerint Franciaország történelmének legjelentősebb megemlékezésén a szövetségesek célja egységet mutatni az ukrajnai háború kezelését illetően is. A világ vezetői tisztelegtek a veteránok előtt is és ígéretet tettek arra, hogy továbbra is kiállnak a demokrácia mellett – adta hírül az MTI.
Emmanuel Macron francia elnök szerdán elsőként a nyugat-franciaországi Plumelec településen emlékezett meg a breton ellenállókról és a Szabad Franciaország első ejtőernyőseiről, akik a brit különleges erők kötelékében harcoltak.
„Tudom, hogy hazánkban rengeteg olyan fiatal van (…), akik készek ugyanolyan áldozatvállalásra, mint az idősebbek. A növekvő veszélyek idején önök emlékeztetnek arra, hogy mi is készek vagyunk ugyanilyen áldozatokat hozni, hogy megvédjük azt, ami a legdrágább számunkra: Franciaországot és köztársasági értékeinket” – mondta Emmanuel Macron az elitalakulatok képviselőinek jelenlétében.
A második világháborúban a második frontot megnyitó, a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete, a brit titkosszolgálatok által kidolgozott Overlord hadművelet „leghosszabb napja” valójában már 1944. június 5-én késő este megkezdődött: a BBC kódolt üzenetet sugárzott, utasítást adva a francia ellenállási mozgalom szabotázsakcióinak megkezdésére.
Éjféltől a légierő 1200 gépe mintegy 5000 tonna bombát dobott le a Le Havre-tól Cherbourgig terjedő atlanti partvidékre, majd éjfél után két órakor több hullámban 23 ezer ejtőernyőst dobtak le, hogy hídfőállásokat teremtsenek. Az első felszabadított franciaországi épület egy kávézó volt a benouville-i híd közelében.
Emmanuel Macron szerda délután a normandiai Saint-Loba utazott, ahol beszédet mondott a civil áldozatainak emlékére. A kisváros 90 százalékban elpusztult 1944. június 7-re virradó éjjel, a becslések szerint 50-70 ezer polgári áldozatot követelve. Este pedig a normandiai Caen börtöne előtt emlékezik meg azokról az ellenállókról, akiket a német megszállók kivégeztek a normandiai partraszálláskor.
Párizsban is egyeztetett Biden és Zelenszkij
Joe Biden amerikai elnök, aki szerda délelőtt érkezett meg Párizsba, csütörtökön csatlakozott az ünnepségekhez, a brit uralkodóval, Olaf Scholz német kancellárral, Sergio Mattarella olasz államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel együtt.
Az amerikai elnök csütörtökön beszédet mondott a normandiai partaszállás emlékhelyein, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!