Fjodor Lukjanov a harmadik világháborúval kapcsolatban tett állítását arra alapozta, hogy a véleménye szerint az utóbbi években elkezdett felbomlani a korábban kialakult nemzetközi rend, ennek eredményeként pedig jelenleg nem áll rendelkezésre egy működő mechanizmus a kialakuló konfliktusok megoldására.
Az utóbbi időben a világ azon kaphatja magát, hogy a régi, korábban befagyott konfliktusok újra fellángolnak. Ezen konfliktusok sorozata gyakorlatilag az új világháborút jelentik, amely úgy tűnik, nagyban különbözik a 20. század két globális konfliktusától
– mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy a korábban kialakult nemzetközi rend összeomlóban van.
“A Közel-Keleten már korábban is kitörtek háborúk, de a Szovjetunió és az USA beavatkozott, és lezárta őket a következő konfliktus kialakulásáig. Most pedig még egy ideiglenes rendezési mechanizmust sem látni”
– mondta Lukjanov, megjegyezve, hogy a Hamász palesztin militánscsoport a jelek szerint a megfelelő pillanatot választotta ki az Izrael elleni támadásra, mivel az országban már több mint egy éve állandó belső káosz uralkodik – írja a Magyar Nemzet.
Forrás:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20231031-itt-a-bejelentes-kitort-a-harmadik-vilaghaboru.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!