Az amerikai politikusok egy része azonban – egészen pontosan a republikánus tábor maroknyi csoportja – már tavaly novemberben sürgette az elnökválasztás kiírását. Követelésük teljesítésétől tették függővé az Ukrajnának szánt segély folyósítását. Az elnökválasztást ugyan nem tartották meg, a 61 milliárd dolláros támogatást mégis megszavazta a kongresszusi többség.
Március végén, a határidő lejártakor már világos volt, hogy az idén esedékes ukrajnai elnökválasztás elmarad, vagy legalábbis késik. Jogi, gyakorlati és intézményes értelemben ugyanis a háborúban álló országban képtelenség a választások megtartása. A választás elhalasztását – a hadiállapotra hivatkozva – az ukrán törvényhozás is megerősítette.
Az év elején az ukrán elemzők zömét sem foglalkoztatta különösebben, hogy ki válthatja Zelenszkijt, ha egyáltalán szükséges utódjának megválasztása. Maga az elnök „ellenséges narratívának” nevezte legitimitásának megkérdőjelezését.
A háború két évét elemezve kifejtette, hogy az Ukrajnában élők, sőt a megtámadott ország szövetségesei sem feszegették a kérdést. Minden ezzel kapcsolatos spekuláció „az Orosz Föderáció propagandájának eleme” – jegyezte meg az elnök.
Az ukrán jogi szakértők is arra számítanak, hogy Zelenszkij az új elnök megválasztásáig hatalmon marad.
Az ukrán alkotmány ezt egyértelműen lehetővé teszi
– idézte a Deutsche Welle a kijevi Politikai és Jogi Reformközpont elemzőjét. Andrij Mahera magyarázatul hozzátette, hogy az államfő „nem veszti el automatikusan” hatalmát öt évvel beiktatása után. Jogkörei csak az újonnan megválasztott elnök hivatalba lépése, azaz a választások után szűnnek meg.
A hadiállapot korlátozásai
Az elnök- és a parlamenti választás megrendezése a háborús körülmények között szóba sem jöhet. Az elnökválasztást az ukrán alkotmány ideiglenesen felfüggeszti, míg az érvényes hadiállapot mindkettőt tiltja – az indoklás szerint részben azért, hogy megvédje a választókat az esetleges hátrányos következményektől. Egy részük ugyanis a fronton harcol, sokan pedig <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!