Nos, a legfontosabb válasz, amit adhatok, az az, hogy pontosan az az oka annak, amiért ma mindannyian itt vagyunk Budapesten: egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük Orbán Viktort az Európai Tanács tagjai közül
– kezdte az Indexnek adott interjúját Geert Wilders, a holland szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) elnöke és egyszem tagja, amikor arról kérdeztük, hogyan áll szerinte az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által már régóta ígért „Brüsszel” bevétele, hiszen a magyar kormányfő már a 2019-es európai parlamenti választás óta vár egy jobboldali fordulatot az EU-ban.
Wilders szerint emiatt a magyar választás hatásai nem állnak meg az ország határánál, mivel az szerinte az egész Európai Unióra kihatással van, és azért is jött Magyarországra, hogy támogatásáról biztosítsa a jelenleg regnáló kormányfőt.
A holland politikus úgy látja, a Patrióták Európáért pártjai Európa-szerte erősödnek, és ugyan sok helyen vezetik a közvélemény-kutatásokat, de a cél a kormányzás, és ebben szerinte segítségükre lehet, hogy a pártcsaládnak van két miniszterelnöke, a magyar Orbán Viktor és a cseh Andrej Babis – az általa csak mozgalomnak nevezett patrióták megerősödéséhez szerinte a Fidesz győzelmére lenne szükség.
Fontos, hogy Orbán Viktor megnyerje a magyar választásokat, nem csak maga miatt, és nem csak Magyarország miatt. Persze erről a magyarok döntenek, nem én, de a mozgalmunk számára fontos lenne
– fogalmazott Wilders.

Arra a kérdésünkre, hogy az európai jobboldali és szélsőjobboldali pártok között olykor nagyok a véleménykülönbségek – például az ukrajnai háború, Oroszország, vagy Donald Trump kapcsán –, Wilders szerint ezek ellenére jól együtt tudnak működni, és az esetek 90 százalékában egy véleményen is vannak. Mint fogalmazott, ha nem így lenne, akkor „máskülönben nevetséges lenne”, hogy egy pártcsaládban politizálnak.
Szerinte a Patriótákat a nemzeti szuverenitás tartja össze, és elárulta, hogy az Európai Parlamentben például nincs frakciófegyelem a Patriótáknál, minden delegáció úgy szavaz, ami a nemzeti érdekeit szolgálja, és ezt mindenki elfogadja.
Nagyon jól és nagyon szorosan együtt dolgozunk. Láthatja ma is, és majd hétfőn is, hogy számos európai párt vezetője jelenik meg, akiket összeköt a nemzeti szuverenitásért való küzdelem. Az Európai Unió, azt kell mondanom, egy olyan intézmény, amely meg akarja szüntetni a nemzeti szuverenitást, és nem igazán kedveli a nemzeti identitást
– véli Wilders, annak ellenére, hogy az EU-ban a végső döntés a tagállamokat vezető kormányok kezében van.
Ennek ellenére a holland politikus szerint a végső cél az EU-ban a föderalizáció, ami meg akar szabadulni a nemzeti identitástól, miközben szerinte a demokrácia alapja a nemzeti identitás.
Az Európai Unió olyan mint egy szörnyeteg: ha enni adsz neki, még többet akar
– az alábbi hasonlattal szemléltette a PVV elnöke, hogy szerinte az európai intézmények nagyobb hatalmat szeretnének, amit a Patrióták Európáért pártcsalád ellenez, és azon dolgoznak, hogy helyette visszatérjenek a korábbi, lazább együttműködéshez – elmondása szerint számára az ideális az lenne, ha egészen az EU alapjaihoz, a gazdasági együttműködéshez térnénk vissza.
Wilders hangsúlyozta, céljuk nem az Európai Unió megszüntetése, ugyanakkor arról beszélt, szerinte nincs szükség intézményesített kapcsolatokra, és hogy szupranacionális szinten hozzanak döntéseket, és úgy véli, helyette önkéntes alapon, kormányközi kapcsolatokon keresztül több mindent lehetne elérni.
Nem meg akarjuk szüntetni az Európai Uniót, hanem inkább valamennyire visszaalakítani olyanná, amilyen korábban volt, és nagyobb nemzeti szuverenitást szeretnénk a döntéshozatalban, ahol a nemzeti szint fontosabb, mint a szövetségi
– fogalmazott Wilders, aki elmondása szerint azért harcol, hogy a nemzeti parlamenteknek több hatalma legyen, és ellenzi azt, hogy több tagállam az EU-ban az egyhangú döntéshozatalról a minősített többségi szavazás felé mozdulna el, eltörölve ezzel a tagállami vétójogot.

Arra a felvetésünkre, hogy az Európai Unióban a végső döntés a tagállamok kezében van, hiszen az Európai Bizottság a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács iránymutatása alapján működik és dolgoz ki javaslatokat, amikről végül a tagállamok kormányaiból álló Európai Unió Tanácsában (röviden: Tanács) szavaznak, nem teljesen értett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!