Az ATV szervezésében élőben csaptak össze a pártok európai parlamenti listavezetői. A televíziós vita műsorvezetője Szöllősi Györgyi volt.
Az élő vitában részt vett:
- Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd-Zöldek,
- Donáth Anna, a Momentum,
- Le Marietta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
- és Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom listavezetője.
Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP és Magyar Péter, a Tisza Párt listavezetője nem kívánt részt venni a vitán.
Mit szeretnének a következő ciklusban?
- „Én nem vagyok hivatalos politikus, de stand-upos sem vagyok. A Kutyapárt tudja, hogy nem az emberekben, hanem a politikusokban van a hiba” – mondta Le Marietta bemutatkozásában, hozzátéve, hogy Robin Hood-alapot szeretne létrehozni, amely révén az emberekhez közvetlenül juthatnának el az uniós források.
- Donáth Anna szerint nem a Fideszen múlik, hanem az Európai Unión, hogy Magyarország még nem Oroszország. A politikus szerint az unió a mi védőbástyánk. „Mi sokat tettünk az Orbán-rendszer meggyengítéséért, elértük, hogy az unió felvegye a kesztyűt Orbánnal szemben. Elértük, hogy az unió elzárja a NER pénzcsapjait, és növeltük azokat a forrásokat, amelyekhez a civilek és az önkormányzatok közvetlenül hozzájuthatnak” – mondta, hozzátéve, hogy a Momentum már bebizonyította: lehet eredményeket elérni az EP-ben.
- Dobrev Klára szerint a választásokon eldől, hogy közelebb kerülünk-e az Orbán-rendszer végéhez, vagy sem. Úgy látja, ez a választások tétje, miközben az Orbán-kormány cserben hagyta az embereket, ő azonban reményt, programot és alternatívát kíván adni az embereknek.
- Toroczkai László szerint ők az egyetlen antiglobalista párt, amely bejuthat az Európai Parlamentbe. „Fel vagyok háborodva, amiért a Deutsch Tamás és Magyar Péter nem jelent meg a vitán” – mondta, hozzátéve, hogy más pártok folyamatosan hazudnak a választások tétjéről, és le akarják járatni a Mi Hazánk Mozgalmat, amit nem fognak hagyni.
Brüsszel szövetséges vagy ellenfél?
- Donáth Anna szerint a kérdés is borzasztó, hogy szövetséges vagy ellenfél Brüsszel. „Európa mi vagyunk” – mondta, hozzátéve, hogy abba kéne belegondolni, mennyi támogatást kapott az ország, és mégis milyen állapotban van a gazdaság. Szerinte fontos cél, hogy a magyar vállalkozások az európai piacon jobban szerepeljenek. „A magyarok jóléte és biztonsága azon múlik, hogy milyen erős Európa, természetesen szövetségesünk Emmanuel Macron, akinek a víziójával egyetértünk” – fogalmazott.
- „Brüsszel egy belga város, Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk, hogyan lehetne már az ellenfelünk?” – tette fel a kérdést Dobrev Klára, hozzátéve, hogy a magyarok nem másodrendű polgárok az unióban. Hisz az erős, szociális Európában, valamint az Európai Egyesült Államok eszményében. „Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül” – fogalmazott.
- Toroczkai szerint a választók arról döntenek, hogy ki képviselje a magyar érdekeket az EP-ben, majd ismét Deutsch Tamást és Magyar Pétert korholta, amiért nem vesznek részt a vitán. Szerinte mind a két formáció az Európai Néppárthoz fog csatlakozni, vagy a globalista Giorgia Melonihoz, aki nem állította meg a migrációt, ellenben Ukrajnát támogatja. Elmondta, hogy a Mi Hazánk a német AfD-vel fog szövetséget kötni, hogy a nemzetállamok Európáját hozzák létre.
- Le Marietta szerint sincs olyan kérdés, hogy Brüsszel szövetséges vagy ellenfél, de az uniónak sok mindenben kell fejlődnie.
Az első vita
„Nem parolázunk fasisztákkal” – szúrt oda Toroczkainak Donáth Anna, majd arról kérdezte Dobrev Klárát, hogy mit ért Európai Egyesült Államok alatt. A DK listavezetője szerint az állampolgárok jólétéről szól az Európai Egyesült Államok. Le Marietta a veszekedésben és a vizsgáztatásban nem akar részt venni, de úgy látja, hogy a szélsőséges beszédmódot vissza kéne szorítani. „Kutyapártosítani kellene Európát!” – mondta, hozzátéve, hogy a vita is azt mutatja, mennyit kéne fejlődnie a kommunikációnak. „Több szakmai munka, kevesebb fasiztázás” – replikázott Toroczkai László.
Uniós pénzek megszerzése és elköltése
- „Nem brüsszelezni kell, hanem abba kell hagyni a lopást” – jelentette ki Dobrev Klára, aki szerint három hónap alatt haza lehetne hozni az uniós pénzeket. Úgy véli, Olaszországtól kell tanulni, mert ők már leszámoltak a maffiával. Szerinte drámai lemaradásban vagyunk a régióban az átlagbéreket tekintve.
- Toroczkai László ismét Ursula von der Leyent ostorozta, és arról beszélt, hogy nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak érkeztek források, hanem a magyarok be is fizettek a közös kasszába. Szerinte az EB által képviselt gazdaságpolitika tönkreteszi a magyar gazdaságot. A Fidesz és a balliberálisok pedig együtt választották meg „az unió korrupt vezetőjét”.
- „Nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen idő, de a jogállamisági mechanizmus nem szolgálja a magyarok érdekét, mert nem szüntette meg a korrupciót” – mondta Le Marietta.
- Donáth Anna szerint nekik ebben a kérdésben a Fidesszel és Magyar Péterrel van vitájuk. Büszke arra, hogy részt vettek a jogállamisági mechanizmus létrehozásában, mert azt tapasztalják, hogy nincsenek osztogatások a kampányban, és a NER-lovagok nem jutnak forrásokhoz.
A második vita
„Hagyják abba a lopást, és akkor jön a magyar pénz!” – fogalmazott Dobrev Klára, aki szerint az Orbán-rendszert kell egyedül kritizálni. Toroczkai László szerint egy neves közgazdász is kiszámolta, hogy Magyarország ráfizet az uniós tagsággal, valamint a globális nagyvállalatok nyerészkednek az országon. Donáth Anna szerint Magyarországnak többek között arra van szüksége, hogy független legyen az ügyészség. „Sokkal több pénzt kaptunk, mint amit befizettünk” – válaszolt Donáth Anna Toroczkai Lászlónak. Dobrev Klára szerint a magyar jobboldal teljesen mást képvisel, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!