A higgadt kertészt és egészséges hivatását minden jel szerint megkedvelte a tekintélyelvű ország vezetése, mert nagylelkűen kozzájárult, hogy a BBC ismeretterjesztő sorozatát mindazok élvezhessék, akik megengedhetnek maguknak egy tévékészüléket.
Alan Titchmarsh azonban évekkel ezelőtt, a film forgatásakor nem készült fel arra, hogy az alkotást egy olyan országban is bemutatják, amely gondosan felügyeli a lakosság erkölcsi értékrendjét.
A körültekintő észak-koreai cenzoroknak sokkal kevesebb fejtörést és álmatlan éjszakát okozott volna, ha Titchmarsh farmer helyett például egy katonás, olajzöld kezeslábasban metszi a virágokat.
Ehelyett arra kényszerültek, hogy különféle trükkökkel manipulálják a mozgó képet, ami a mesterséges intelligencia bevetése nélkül korántsem egyszerű feladat, annál is inkább, mert a BBC Kerti titkok című sorozatát tavalyelőtt óta sugározza a vetélytárs nélküli észak-koreai állami televízió – így bőven volt vele munka.
A műsorszolgáltató kiemelt figyelmet fordít a kilencvenes évek eleje óta érvényes tiltásnak, miszerint az adásokban az imperializmus gyűlölt jelképe, a farmer nem látható.
A szabályozás azóta csak szigorodott: halálbüntetést kockáztat az az alattvaló, akinél külföldi kulturális terméket – észak-koreai zsargonnal: „veszélyes méreganyagot” – találnak.
Ezzel szemben elvárt hazafias kötelesség a Koreai Munkapárt – leegyszerűsítve: a kommunista párt – ideológiájának dicsőítése, és a haza/rendszer védelme, akár az alattvalók élete árán is.
A szürreális álca
Jutalmul viszont a többi között tévézhetnek.
A Kerti titkok minap sugárzott epizódja egy patinás, gondosan ápolt, 17. századi hertfordshire-i kertben játszódik, Titchmarsh a házigazda szerepében nem kímélte magát. A földön térdelt, kockás ingének ujjait feltűrte, és metszőollóval készenlétben vágott neki míves munkához – idézte fel a Guardian.
North Korean TV censors blue jeans????????????
North Korea’s state television channel has censored a BBC gardening programme – by blurring out presenter Alan Titchmarsh’s trousers.
Jeans are seen as a symbol of western imperialism in the secretive state and as such are banned. pic.twitter.com/RuUqU14wLX— Hidden Underbelly (@Underbelly2_0) March 27, 2024
A kép kissé szürreális. Olyan, mintha a kertész néha a föld felett lebegne.
A farmerjét ugyanis megkísérelték nem ki-, hanem elmosni, bár teljesen mégsem sikerült álcázni azt a tényt, hogy Titchmarsh tulajdonképpen mit is viselt a kertészkedés közben.
Az észak-koreai cenzorok az Egyesült Királyságban először 2010-ben bemutatott sorozat egy órás epizódjait 15 percesre kurtítják, a műsorvezetőt pedig helyi narrátor szinkronizálja. A zenei aláfestés hazafias, de nem nyomja el teljesen a brit műsorvezető jellegzetes yorkshire-i kiejtését – jegyezte meg a phenjani műsor figyelésére szakosodott NK News.
Kalózkodás
Soha nem gondoltam volna, hogy filmjeim eljutnak Észak-Koreába, de remélhetőleg a brit kertészet megnyugtató természete ott is jó fogadtatásra talál majd
– nyilatkozta Alan Titchmarsh azok után, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!