A Második Nyugati Kerületi Katonai Bíróság március 25-én kezdte meg Robert Brovdi, az ukrán hadsereg drónrendszerparancsnokának érdemi tárgyalását. Az ügyész életfogytiglani szabadságvesztést kért: az első tíz évet börtönben, a maradékot különleges rezsimű büntetőtelepen töltené a vádlott. Emellett 200 millió rubel (körülbelül 830 millió forint) kártérítés megítélését is kérte a sértetteknek. A védelem szerint azonban Brovdi érintettsége nem bizonyított – írta meg a TASZSZ.
A vád lényege, hogy Brovdi 2025 tavaszán törvénytelen parancsot adott alárendeltjeinek a Kurszki területen lévő utak és nyílt terepsávok távoli aknásítására. Egy UAZ terepjáró felrobbant, aminek következtében meghalt Anna Prokofjeva, az Első Csatorna újságírója. Az operatőr és három további kísérő megsérült. Az orosz nyomozás szerint Brovdi összesen 46 bűncselekmény elkövetéséért felelős, köztük több, civilek halálát okozó terrortámadásért.
Mivel a vádlott megszökött, a tárgyalás a távollétében zajlik, Brovdi pedig nemzetközi körözés alatt áll.
Magyarországról ki van tiltva, Ukrajnában számos kitüntetéssel rendelkezik
Korábban beszámoltunk róla, hogy a magyar kormány kitiltotta az országból 2025-ben a Barátság kőolajvezeték felrobbantásáért felelős ukrán katonai egység parancsnokát. Robert Brovdi kárpátaljai felmenőkkel rendelkezik, és számos állami és katonai kitüntetésben részesült. A háború kitörését követő pár hónapban létrehozta saját légi felderítő egységét, a Magyar Madarait, amely 2024-ben már önálló zászlóaljként működött. Brovdi támadásai után többször is azt üzente magyar nyelven, hogy „ruszkik, haza!”.
A fronton szerzett katonai érdemeiért Robert Brovdi számos állami kitüntetést kapott. Az ukrán elnök az Ukrajna Hőse címet és Aranycsillag rendet adományozta neki 2025 májusában. A kárpátaljai felmenőkkel is rendelkező parancsnok harctéri sikereire az oroszok is felfigyelhettek, mert júliusban megpróbálták likvidálni Brovdit más ukrán tisztekkel együtt, de az akció nem volt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!