Ujhelyi István már korábban is rendkívüli nagykövete volt az ENSZ szakosított világszervezetének, a hivatalos státuszt az EP-képviselői mandátumának lejártával ajánlották fel neki – olvasható a szerkesztőségünknek megküldött közleményben.
Az aktív pártpolitikával szakító Ujhelyi István elsődleges szakpolitikai területe a turizmus volt az Európai Parlamentben.
Mint írják, számos előremutató eredmény fűződik a nevéhez az elmúlt évtizedből: többek között Ujhelyi István kezdeményezésére jött létre az immár több mint hetven szakmai szervezetet tömörítő Tourism Manifesto nevet viselő szakmai kerekasztal, valamint főszerepe volt a tizennyolc évesek ingyenes vonatbérlet-programjában, az úgynevezett DiscoverEU-programban.
„Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb eredménye, hogy az európai döntéshozók a kezdeti viszonyokhoz képest végre az iparágnak kijáró jóval nagyobb figyelemmel tekintenek a turizmusra. Persze az eredményektől függetlenül továbbra is kellő kritikával viseltetek az uniós intézmények hozzáállása […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/06/01/ujhelyi-istvan-ensz-nagykovet-turizmus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!