Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az amerikai jazzlegenda, Duke Ellington, a védjegyének számító visszafogott stílusban tette meg tengerentúli utazásait, de többet utazott állami pénzen, mint a jazzkorszak bármelyik amerikai zenekarvezetője. Jelentős szerepet játszott ugyanis az amerikai külügyminisztérium hidegháborús kultúrdiplomáciájában, miközben otthon a rasszizmussal is szembe kellett néznie.
Első tengerentúli útja 1933-ban – amikor is Angliába, Franciaországba és Hollandiába látogatott – megváltoztatta az életét. A zenész segített a jazz rangját népszerű újdonságból a sznob európaiak által elismert klasszikus stílusokkal egyenrangú művészetté emelni. Rajongói Ellington-lemezklubokat indítottak, ahol előadások, koncertek és persze beszélgetések folytak róla. A BBC a valaha volt legtöbb pénzt fizette ki zenekarának élő koncertközvetítésért, miközben a hazai zenei szakírók visszhangozták a francia és brit sajtóban megjelent lelkes kritikákat. Ellington lemezeladásai az Atlanti-óceán mindkét partján szárnyaltak – írja a Foreign Policy Larry Tye A dzsesszisták – Hogyan változtatta meg Amerikát Duke Ellington, Louis Armstrong és Count Basie című könyve nyomán.
Európa egyúttal megkönnyebbülést is jelentett Ellingtonnak és társainak a szigorú faji szegregációtól, amelyet az Egyesült Államokban kellett elviselniük, ahol még mindig érvényben voltak a hírhedt Jim Crow-törvények.
A jazz a 30-as évek elején szerezte meg nemzetközi közönségének magját. Nem mint egy rossz hírű nő… hanem mint egy művészeti forma – az amerikai művészeti forma
– írta a zenész egy 1959-es cikkében.
A külügyminisztérium által támogatott kulturális misszió
A zenekar 1963-ban indult el első, a washingtoni kormány által támogatott turnéjára, ami a Kennedy-kormányzat kezdeményezésének része volt. Az amerikai külügyminisztérium olyan dél-ázsiai és közel-keleti országokat célzott meg, amelyek elég közel álltak a Szovjetunióhoz ahhoz, hogy az 1962-es kubai rakétaválság után feszült hangulatban legyenek. Különös figyelmet fordítottak Törökországra, ahonnan az Egyesült Államok által korábban szállított Jupiter-rakétákat Washington titokban kivonta, cserébe azért, hogy Oroszország nukleáris robbanófejeit vonja ki Kubából.
Az amerikai kormány kulturális diplomáciai offenzívája akkoriban zajlott, amikor az amerikai faji erőszak ismét világszerte a címlapokra került. Zavargások voltak Birminghamben, lelőtték Medgar Evers polgárjogi vezetőt, 1963 júniusában pedig George Wallace alabamai kormányzó odaállt az Alabamai Egyetem ajtajához, hogy megakadályozza a fekete diákok bejutását.
A jazz-zenészeket „egyfajta kulturális diplomácia, puha propaganda” céljából vetették be, írta Charles Sam Courtney, egy fiatal külügyi tiszt, akit Ellington kísérőjének rendeltek ki Törökországba. Szerinte ez volt
az egyik módja annak, hogy megalapozták a hidegháborús kapcsolatokban az 1970-es években bekövetkezett olvadást. Az amerikai kultúra erejének és szabadságának bemutatásával ásták alá a szovjet diktatúrát.
Ellington „minden lehetséges módon hozzá akart járulni a feszültségek esetleges enyhüléséhez”.
Ellington valóban hozzájárult a célhoz – méghozzá oly módon, ahogyan azt a külügyminisztérium stratégái el sem tudták volna képzelni. Pakisztánban az amerikai nagykövetség arról számolt be, hogy „az elmúlt években Jacqueline Kennedyt leszámítva egyetlen amerikai sem részesült a sajtó részéről ekkora elismerésben”. Irakban mindkét előadás telt házas volt a városszerte kijárási tilalommal és az elnöki palota elleni légitámadásokkal járó puccs ellenére. Ellington előadásai nyugalmat biztosítottak a káosz közepette, és – ahogy a külügyminisztérium tanúsította –
az egyetlen olyan kulturális esemény volt, amely miatt felfüggesztették a kijárási tilalmat.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/05/10/duke-ellington-egyesult-allamok-cia-hirszerzes-jazz-soft-power/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!