Izraelnek haladéktalanul le kell állítania katonai offenzíváját és minden más olyan akcióját Rafah kormányzóságban, amely a gázai palesztin csoport számára olyan életkörülményeket teremthet, amelyek részben vagy egészben fizikai megsemmisüléséhez vezethetnek – fogalmazott döntésében a Nemzetközi Bíróság.
Izrael tavaly október óta folytat megtorló támadást a Gázai övezetben, amikor a Hamász fegyveresei erőszakos támadást intéztek Izrael ellen, mintegy 1200 embert megölve és több száz túszt ejtve. A támadás váltotta ki a jelenlegi háborút, amelyben a terület Hamász vezette egészségügyi minisztériuma szerint legalább 35 ezer palesztin halt meg Gázában.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök dühösen elítélte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészének lépését, amiért elfogatóparancsot kért ellene és Jahja esz-Szinvár, a Hamász gázai vezetője ellen háborús bűnök miatt. Netanjahu visszautasította, hogy a „demokratikus Izraelt” az általa „tömeggyilkosoknak” nevezettekkel hasonlították össze.
A hágai Nemzetközi Bíróság, az Egyesült Nemzetek Szervezetének elsődleges bírói szerve pénteken úgy döntött, hogy Izraelnek azonnal le kell állítania a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban folytatott offenzíváját. A bíróság arra hivatkozott, hogy a palesztinokat „közvetlen veszély fenyegeti” a tengerparti enklávéban végrehajtott további izraeli katonai támadás miatt.
A bíróság arra is kötelezte Izraelt, hogy nyissa meg a rafahi határátkelőt Egyiptommal a humanitárius segélyek bejutása előtt, biztosítsa a nyomozók és tényfeltáró missziók számára a Gázai övezetbe való bejutást, valamint egy hónapon belül tegyen jelentést a bíróságnak az ezen intézkedések alkalmazása terén elért eredményekről.
A bíróság döntései jogilag kötelező erejűek, de maga a Nemzetközi Bíróság nem rendelkezik végrehajtási hatáskörrel. A Gázában fogva tartott túszokkal kapcsolatban Nawaf Salam bíró, a bíróság elnöke hozzátette, hogy a bíróság súlyos aggodalmát fejezi ki a túszok sorsa miatt és azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátásukra szólít fel.
Izrael várhatóan nem tesz eleget a bíróság követelésének
„Nincs olyan hatalom a világon, amely arra kényszerítene minket, hogy nyilvános öngyilkosságot kövessünk el, mert ez az, amiről szó van, hogy leállítsuk a Hamász elleni […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/05/25/izrael-rafah-nemzetkozi-birosag-birosag-dontes-gazai-ovezet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!