A hangfelvétel miatt több uniós vezető is hevesen kritizálni kezdte a magyar külgazdasági és külügyminisztert. Donald Tusk lehangolónak nevezte a hangfelvételt, és azt mondta, hogy ez megerősíti a Budapest és Moszkva közötti „mélyen aggasztó” kapcsolatot – közölte a The Guardian.
Ezek a felvételek nem csupán a budapesti kormány Moszkvától való politikai függőségét tárják fel; hanem azt is, hogy ez a kapcsolat valójában mennyire elfogadhatatlan és bizarr
– mondta a lengyel miniszterelnök.
Tusk szerint „aligha lehetne elképzelni visszataszítóbb dolgot, mint az, hogy Szijjártó Péter jelentést tett az orosz külügyminiszternek, és olyan feladatokat hajtott végre, amelyek – úgy tűnik – Oroszország érdekeit szolgálják”.
Írország miniszterelnöke, Micheál Martin szerint a vizsgálat megerősítette azt, amit sokan már régóta gyanítottak. „Ez nagyon aggasztó fejlemény. A beszélgetés alázatos hangvétele riasztó volt. Ez elfogadhatatlan” – mondta.
Kaja Kallas kijelentette, hogy az európai minisztereknek Európáért kell dolgozniuk, nem Oroszországért.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Oroszország éppúgy gazdasági partnere Magyarországnak, mint az uniós tagállamok, ugyanis jelenleg a magyar kőolajimport körülbelül 87 százaléka érkezik Oroszországból. Ennek megfelelően a gazdasági ügyekben – mint amilyen az EU-s szankciócsomag Oroszország ellen – releváns a két ország közötti egyeztetés, ráadásul ezek valós hatása elenyésző az orosz gazdaságra nézve, Magyarországnak viszont fontos érdeke.
Tekintve, hogy az eddigi 19 uniós szankciócsomag nem ért el érdemleges hatást Oroszországra nézve, a huszadik csomag esetében sem Magyarország lesz a döntő tényező, ami miatt Oroszország még mindig nem „vérzik el”. Ahelyett azonban, hogy ezt az EU beismerné, könnyebb árulót kiáltani.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!