Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök nagy győzelmet hirdetett, miután a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) mind a tíz időközi helyhatósági választáson nyerni tudott vasárnap.
A független megfigyelők azonban súlyos szabálytalanságokról, erőszakos cselekményekről és megfélemlítésről számoltak be. Vucsics azt mondta az újságíróknak, hogy az SNS 10–0 arányban söpörte el ellenfeleit. A legszorosabb verseny Kúlán alakult ki, ahol Vucsicsék mindössze ötszáz szavazattal kaptak többet, mint az egyetemisták listája. Az államfő a választási eredményt nagy sikerként értékelte, az ellenzéket pedig erőszakra uszítással vádolta.
Az ellenzéki oldal ettől gyökeresen eltérő képet festett a választás napjáról. A CRTA nevű választási megfigyelő szervezet szerint több helyszínen is súlyos visszaélések történtek, állítólag volt olyan szavazóhelyiség, ahol egyszerre öten szavaztak ugyanabban a fülkében.
Fegyveres férfit láttak a pártirodánál
Vucsics maga is elismerte, hogy a hangulat egyes helyeken nagyon feszült volt, de szerinte ehhez az ellenzék „hisztériakeltése” is hozzájárult. A megfigyelő szervezetek szerint a szabálytalanságok mértéke több településen is komoly kétségeket vet fel a választás tisztaságát illetően.
Borban, a Szerb Haladó Párt székháza előtt például verekedés tört ki, Bajina […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!