A belbiztonsági főigazgatóság (DGSI) 2024. május 22-én letartóztatott egy 18 éves csecsen férfit Saint-Étienne-ben, akit azzal gyanúsítanak, hogy iszlamista ihletésű támadást akart végrehajtani Franciaországban – idézi az MTI a közleményt. Ez az „első meghiúsított támadás, amelyet a párizsi olimpiai játékok ellen” terveztek, a harmadik az év eleje óta, és az ötvenedik 2017 óta – jelezte a tárca.
A letartóztatott fiatal csecsen „az első bizonyítékok szerint aktívan előkészített egy merényletet a Geoffroy Guichard stadion ellen, az oda tervezett labdarúgó mérkőzések alatt” . A közlemény szerint a gyanúsított a nézőket, de a rendfenntartó erőket is szerette volna megtámadni, és ez utóbbiak által mártírként akart meghalni.
A csecsen merénylő tagadja a vádakat
A BFM hírtelevízió értesülése szerint a gyanúsítottat az otthonában tartóztatták le néhány napja, és bűncselekmények előkészítésére irányuló terrorista bűnszövetkezet alapítása vádjával indult ellene eljárás. Ezt követően a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték.
A csecsen fiatal a kihallgatásán tagadta, hogy bármilyen támadást tervezett volna, csak annyit ismert el, hogy titkosított üzenetküldő alkalmazásokon csetelt, de nem állt szándékában akcióba lépni. A BFM szerint a gyanúsított az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez és más szélsőséges mozgalmakhoz kötődő emberekkel váltott üzeneteket, amelyeknek témája a szurkolók megtámadása volt.
A rendőrségi házkutatáskor a nyomozók egy számítógépen megtalálták Saint-Étienne stadionjának fényképét, valamint a gyanúsított mobiltelefonjában is találtak felvételeket a stadionról. A BFM úgy tudja, a gyanúsított a letartóztatását megelőzően ismeretlen volt a rendőrség és az igazságügyi hatóságok előtt, tavaly érkezett a szüleivel […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/05/31/francia-titkosszolgalat-iszlamista-merenylet-megakadalyozasa/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!