Minden idők legmagasabb, vágott karácsonyfáját 1950 decemberében állították fel egy bevásárlóközpont előtt az amerikai Seattle-ben. A Northgate ugyan csak hónapokkal korábban, áprilisban nyílt meg, de a termetes Douglas-fenyővel kívánták felhívni a figyelmet bőséges kínálatára.
A karácsonyfa egészen pontosan 64,6 méter magas volt. Ezt a rekordot azóta sem döntötte meg más fa a Guinness szerint.
Hogy elképzelésünk legyen a méretekről: az Országház előtt idén felállított, öttonnás fenyő is háromszor alacsonyabb, „mindössze” 20 méteres.
Méretben azonban felülmúlhatatlan az úgynevezett Karácsonyfa-halmaz. A csillagok sokaságát a NASA örökítette meg. Olyan is akad közöttük, amely tízszer kisebb, más pedig hétszer nagyobb a Napnál.
A különleges csillagkép nagyjából 2500 fényévnyire van a Földtől.
Ide, a hagyományos karácsonyfák világába visszatérve tudjuk, hogy évtizedes hagyománya van a Londonban, a Trafalgar téren felállítottnak. Az elsőt, az oslói erdőkből még 1947-ben VII. Haakon norvég király ajándékozta Nagy-Britanniának hálául hazája támogatásáért a második világháborúban.
Crowds come out to see the first Norwegian Christmas Tree in Trafalgar Square, London in 1947. #trafalgarsquare #1940s pic.twitter.com/GH1wjWxf0V
— Old England in Colour (@englandincolour) December 15, 2024
A hagyományt az uralkodói család, majd a norvég kormány azóta is folytatja.
A norvég ajándék
Norvégiából származott az a 14 tonnás, 25 méter magas lucfenyő, amelyet tavalyelőtt állítottak fel New Yorkban, a Rockefeller Center előtt.
A karácsonyfa nem méretével, hanem – a nagyváros hagyományaival összhangban – a fényeivel tűnt ki.
A strasbourgi az egyik legszebb karácsonyi vásár nem csak Franciaországban, hanem egész Európában.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!