Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter a Boeing biztonsági teljesítményét ért támadására heves választ kapott a Ryanair főnökétől, Michael O’Learytől, aki szerdán ostoba politikusnak nevezte őt. Mint mondta „a hülye francia miniszter ostobaságokat beszél, mint Donald Trump” – írja a Politico.
Michael O’Leary Le Maire azon keddi kijelentésére reagált, miszerint a miniszter inkább repülne az Airbusszal, mint a Boeinggel. A Ryanair vezetője bírálta az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA) is, amiért nem tartják eléggé szemmel a Boeinget.
Le Maire megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy az elmúlt hetekben a Boeing repülőgépeivel sorozatos balesetek történtek, amelyek arra késztették az FAA-t, hogy ellenőrizze a vállalat gyártási folyamatait. Az Airbus működésének nagy része is Franciaországban zajlik.
Néhány ostoba politikusnak, aki azt mondja: „A családom nem érzi magát biztonságban egy Boeing 737-es repülőgépen”, azt mondom: Nos, akkor próbáljon meg egy olyan Airbusszal repülni, amelynek a hajtóművével kapcsolatos problémát még mindig nem javították ki
– mondta O’Leary, utalva a Pratt & Whitney hajtóművek gyártási hibájára.
A Ryanair-csoport vezérigazgatója elmondta, hogy bár a Boeingnek lehetnek problémái, megjegyezte, hogy az Airbus-flották 20 százalékát le fogják állítani, hogy kijavítsák a hajtóműproblémákat.
Minden nap, amikor az Airbus és a Boeing új repülőgépet gyárt vagy szállít, a minőségnek felülmúlhatatlannak kell lennie. Minden egyes ilyen repülőgépért 100 millió dollárt fizetünk. Tudnunk kell, hogy a biztonsági előírások és a minőség-ellenőrzés mind Toulouse-ban, mind Seattle-ben a legmagasabb szintű
– hangsúlyozta Michael O’Leary.
A magyar kormányba is rendszeresen beleáll
Michael O’Leary, a Ryanair […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2024/03/22/michael-o-leary-bruno-le-maire-ryanair-boeing-airbus/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!