Musk, aki a Trump-kormányban várhatóan a kormányzati hatékonyságért felelős társminiszteri tisztséget tölti majd be, az általa birtokolt X portálon az elmúlt időszakban sok egyéb állítás mellett „nemi erőszakban viselt bűnrészességgel” vádolta Keir Starmert, arra utalva, hogy szerinte a jelenlegi munkáspárti brit kormányfő az angol–walesi főügyészség korábbi igazgatójaként nem lépett fel kellő eréllyel a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövető szervezett bűnözői csoportokkal szemben. Musk egyik bejegyzése szerint Starmert ezért „börtönbe kellene zárni” − tájékoztatott az MTI.
Starmer, aki hétfőn a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) várólistáinak rövidítését célzó kormányprogramot ismertette, a beszéde utáni sajtóértekezleten − az amerikai milliárdos nyilatkozataira vonatkozó kérdésre válaszolva − Musk nevének említése nélkül úgy fogalmazott: azok, akik hazugságokat és álinformációkat terjesztenek a lehető legszélesebb körben, nem az áldozatokkal törődnek, hanem saját magukkal.
A brit miniszterelnök hozzátette: a főügyészség élén eltöltött hivatali ideje alatt több szexuális indíttatású gyermekbántalmazási bűncselekmény ügyében indult büntetőeljárás, mint korábban bármikor.
Az X vezére megszabadítaná Nagy-Britanniát „zsarnoki kormányától”
Musk január 2-án komoly feltűnést keltett azzal a felhívásával is, amelyben a brit szélsőjobb egyik vezéralakja, a tavaly bebörtönzött Tommy Robinson szabadon engedését követelte a brit hatóságoktól.
Robinsont, az English Defence League (Angol Védelmi Liga) nevű szélsőségesen iszlámellenes egykori jobboldali szerveződés alapítóját tavaly ítélték másfél év börtönre, miután közösségi médiafelületeken közzétett videójában „erőszakos huligánnak” nevezett egy fiatal szíriai menedékkérőt, akit korábban fizikai bántalmazás ért angliai szálláshelyén. Robinson annak ellenére is többször ismét közzétette a rágalmazó videót, hogy a bíróság ettől eltiltotta, és ezután született ellene a végrehajtandó szabadságvesztést elrendelő […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/01/07/nagy-britannia-elon-musk-keir-starmer-tommy-robinson-norvegia/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!