A budapestiek és környékén élők keresnek a legnagyobb arányban új otthont a lakóhelyüktől távolabbi helyen – derül ki az otpotthon.hu adataiból. 63 százalék a városhatáron kívül keres, ebből 14 százalék tervez az agglomerációba költözni. Ilyen szempontból a Pest megyeiek mobilisnak tekinthetők: 60 százalékuk az ország más megyéire ad le érdeklődést az ingatlankereső portálon. A fővárosiakat az agglomeráción kívül leginkább Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye vonzza, míg a Pest megyeiek 22 százaléka érdeklődik budapesti házak vagy lakások iránt, de népszerű még körükben Fejér, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun megye is.
A fővárosi (Budapest lakossága 47 ezer fővel csökkent az utóbbi években) és Pest megyei lakosok magasabb mobilitása valószínűleg több tényezőnek tudható be. A portál adatai szerint
A budapestiek körében is népszerű Pest megye átlagos négyzetméterárai már a főváros színvonalát közelítik: házak esetében 667 ezer forintot, lakások esetében 821 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért. Kifejezetten szélsőséges példa Somogy, amit érdemes több részre bontani: míg a legdélebbi részén a 200 ezer forintot is nehezen éri el az eladó ingatlanok átlagos négyzetméterára, a Balaton-parthoz közeledve egyre növekednek, a közvetlenül tóparti településeken pedig elérik az 1,2 millió forintos négyzetméterárat is.
Lakosságmegtartó erővel bírnak a beruházásoknak
Számos tényező befolyásolhatja a költözési hajlandóságot. Az anyagi lehetőségek mellett ilyen szempontok lehetnek a munkalehetőség, a magasabb bér, a jó infrastruktúra. Az országban számos olyan megye van, ilyen például Hajdú-Bihar vagy Győr-Moson-Sopron, ahol az elmúlt időszakban jelentős ipari beruházások történtek, amik vonzóvá tehetik ezeket a térségeket.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/08/31/ingatlanpiac-otpotthon.hu-ingatlan-uj-otthon-megye-koltozes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!