A magyar kormány célja, hogy ismét növekedési pályára állítsa a gazdaságot, ahonnan az euró bevezetéséhez szükséges feltételek elérése is reális cél – jelentette ki a pénzügyminiszter. Varga Mihály rámutatott:
az euró bevezetése egy gazdaságpolitikai dilemmákkal övezett kérdés, és megfelelően alátámasztott, jól időzített politikai döntés szükséges hozzá.
![MG 1869](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5059/50596/505968/50596885_472c4e35ac481729e0f63e9b37b5c985_wm.jpg)
Mint mondta: az első lépés a hiány és az államadósság további csökkentése, aminek érdekében a kormány a veszélyes nemzetközi környezetben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását. Hozzátette: az árstabilitás érdekében ádáz harcot vívtunk az inflációval, aminek eredményeként el fogjuk érni, hogy év végéig egy számjegyű legyen a pénzromlás mértéke.
Nem célszerű abban reménykedni, hogy az euró bevezetése valamennyi gazdasági problémát megoldja. Az euró bevezetéséhez szükséges feltételek folyamatos teljesítésére eddig az eurózóna vezető tagállamainak szinte mindegyike képtelennek bizonyult. Egyúttal látunk példákat arra is, hogy egyes országok nem készültek fel megfelelően az euróövezethez történő csatlakozásra, így náluk az euró komoly sérülékenységi problémákat okozott
– fejtette ki a miniszter, majd hozzátette: fontos tehát szem előtt tartanunk, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/08/26/eurovarga-mihaly-bevezetes-europai-unio-penzugyminiszterium/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!