Az amerikai elnökválasztás napján sokan kérdezték, vajon mit kéne csinálni? Venni? Eladni? A mi válaszunk az volt, hogy várjunk pár napot. Nézzük, miért van ennek jelentősége, és most, két héttel a nagy nap után milyen képet mutatnak a piacok!
Nem a következő 5-10 nap fogja megváltani a világot, az ugyanakkor igaz, ha a befektető kimarad a legjobb napokból, vagy elkerüli a legrosszabbakat, hosszú távon a végső eredménye merőben más képet fog mutatni. Szignifikánsan más az eredmény, ha például az S&P 500-ban 1989 óta nem vesszük figyelembe minden év egyetlen legjobb napját. De ennél is szemet gyönyörködtetőbb, ha el tudjuk kerülni minden év egyetlen legrosszabb napját. Persze mindez csak teoretikus, pénzügyi filozofálgatás, de nem árt tisztában lenni vele.

Tehát eltelt két hét, és ott vagyunk, ahol nekifutottunk az amerikai elnökválasztásnak. Összességében ebből messzemenő következtetést nem vonunk le, csak annyit, hogy amikor valami nagyon várt esemény miatt hirtelen mindenki euforikus állapotba kerül, akkor lehet, hogy jobb egy kis szünetet tartani, és nem feleslegesen átalakítani a portfóliónkat. (És még az is lehet, hogy ez lesz a helyzet a kínai piacon is, ahol a nagy fiskális stimulus bejelentése óta nem sok dolog történt.)
A választással egyébként egy fontos kockázati tényező kiárazódott a piacokról, amely a VIX-indexen is látható volt hónapokon keresztül. A választás időszakára eső határidők merőben más értéken (magasabban, azaz nagy bizonytalanságot árazva) forogtak, szemben a spot- vagy a többi határidős jegyzéssel. Ez volt tetten érhető a gyorsjelentési szezonban is, ahol a menedzsmenti sajtótájékoztatókon a legfőbb téma a politikai, geopolitikai kockázatok voltak. Bár a jelenlegi gazdasági helyzet merőben más, szemben a 2016-ossal, a piacokat ez annyira […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!