A Volkswagen németországi dolgozói hétfőtől munkabeszüntetéssel sztrájkolnak, miután a szakszervezeti vezetők és a cég menedzsmentje nem jutottak egyezségre a bértárgyalásokon. Az IG Metall szakszervezet vezető tárgyalója soha nem látott kemény tárgyalásokra figyelmezteti az autógyárat – derül ki a Bloomberg cikkéből.

„Ha szükséges, ez lesz a legkeményebb kollektív tárgyalási csata, amelyet a Volkswagen valaha is látott. A Volkswagen felgyújtotta a kollektív szerződéseinket” – mondta Thorsten Groeger szakszervezeti tárgyaló. Hozzátette, minden németországi üzemben figyelmeztető sztrájkok kezdődnek hétfőtől.
A mintegy 120 ezer embert foglalkoztató német autógyár októberben közölte, hogy három németországi gyárat bezárhatnak 2025-ben, továbbá jelentős létszámleépítést és bércsökkentést terveznek. A tervezett intézkedések következtében több ezer ember veszítheti el a munkáját. A cég azzal indokolja a radikális döntést, hogy az európai kereslet meggyengült az autók iránt, kiváltképpen az elektromos járművek tekintetében. A vállalat vasárnap reagált a szakszervezet fenyegetésére, azt mondták, konstruktív párbeszédre törekszenek, hogy közösen találjanak megoldást a kialakult helyzetre. Hozzátették, konkrét intézkedéseket is hoztak a tervezett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!