A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Aldi International IT Services Kft. új irodájának átadásán kiemelte, hogy az informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó központ létrehozásával ötven, magas képzettséget igénylő munkahely jön létre.
Szijjártó Péter leszögezte, az iroda a hazánkban már mintegy 160 üzlettel és komoly logisztikai központtal rendelkező, a teljes hálózata működését zöld árammal fedező német vállalat globális tevékenysége szempontjából is meghatározó lesz. Az Aldi teljes globális hálózatát, azaz több mint 200 ezer munkavállaló, több mint 7 ezer bolt és 80 logisztikai központ működéséhez szükséges IT munkákat fogják innen, Debrecenből kiszolgálni.
Beszédében aláhúzta, hogy a világ az utóbbi években válságról válságra bukdácsolt, gyárbezárásokról, munkanélküliségről, vállalati csődökről szóltak a hírek, és az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozók is pontosan látják az egekbe szökő infláció és energiaárak hatásait.
Ezen körülmények között kifejezetten büszkék lehetünk arra, hogy miközben négy év leforgása alatt kétszer is újjászületett a világgazdasági rendszer, mi, magyarok a legfontosabb gazdasági mutatókban rendre a nemzetgazdasági, történeti rekordjainkat meg tudtuk dönteni
– jelentette ki Szijjártó.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2023/10/30/szijjarto-peter-debrecen-aldi-informatika-szolgaltato-kozpont/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!