Akinek vannak a közelmúltban tizenéves, manapság húszas éveik elején járó gyermekei, azoknak különösen nem kell bemutatni a Primarkot. A dublini központú, ír alapítású áruházlánc szinte már komikusan alacsony áraival meghódította a kontinens tinédzsereit. De nemcsak őket, hanem az idősebbeket is. Amit a Primarkban lehet kapni, azt persze nem lehet, és persze nem is illik összekeverni a Hugo Buss, a Jimmy Choo vagy a Coco Chanel márkákkal, de valami ilyesmire mondta Thomas Lieven, a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb sorozathőse, hogy »nem kell mindig kaviár«.
Tavaly szeptemberben röppent fel a hír, hogy régiónkban utolsóként Budapesten nyit egy üzletet a lassan legendássá váló cég. Elsőnek az Index írt erről, és ennek megfelelően hétfőn is ott voltunk a sajtóbejáráson, majd kedden a »Grand Openingen«, amikor mifelénk korábban soha nem látott mennyiségben tolongtak a vásárlók az Aréna Mall első emeletén megnyíló áruház bejáratánál.
Ahogy említettük, már kedd kilenc órakor kígyózott a sor a kapu előtt. Odabent az alkalmazottak közben kék Primark-zászlókat lobogtattak, a hangulat így szinte már karneváli volt. Megszólítottunk néhány sorban állót.
Engem a Disney-termékek érdekelnek, hallottam, hogy itt minden rajzfilmfigura, illetve a figurákkal díszített pólók, pulóverek megkaphatók. Lilo és Stich, valamint Hello Kitty termékekre vágyom – mondta egy középkorú hölgy.
![](https://kep.index.hu/1/0/5653/56536/565363/56536381_7b9bf0fc14d8359401f5eac208e3edac_wm.jpg)
10
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/05/28/primark-roham-tomeg-arena-mall-nyitas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!