Az Opus Global Nyrt. összes működési bevétele 686 milliárd forint lett 2023-ban, ami 28,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A konszolidált, összes működési költség növekedése hasonló mértékű volt, így közel 644 milliárd forintot tett ki – áll a társaság éves jelentésében.
Az üzemi eredmény (EBIT) jelentősen megugrott, a tavalyi évben 42,7 milliárd forintot tett ki. A konszolidált EBITDA pedig 74 milliárd forintról 88 milliárd forintra nőtt 2023-ban. A pénzügyi műveletekből pedig 9,7 milliárd forint pluszt ért el a cégcsoport tavaly.
Az adózott eredmény ezeknek a tételeknek köszönhetően történelmi csúcsot döntött 2023-ban. Ez abszolút értékben azt jelentette, hogy 45 milliárd forint lett a profit, ami duplája az egy évvel korábbinak.
Minden téren büszkék lehetünk a tavaly elért eredményeinkre, hiszen a rendkívül nehéz külső körülmények ellenére értünk el rekord árbevételt és nyereséget. A menedzsment részéről így jó döntésnek bizonyult, hogy az elmúlt évek jelentősebb akvizíciói után, a szinergiák kiaknázását helyeztük a fókuszba. Az erőfeszítéseink máris látszanak a számokban, és a következő években további lépéseket teszünk az organikus növekedés érdekében
– emelte ki Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója.
Hosszútávú stratégia
A cégcsoport az éves jelentéssel egyidőben tette közzé első hosszútávú üzleti stratégiáját. A 2024–2029-es időszakra szóló dokumentum szerint 2026-ig még a konszolidáció marad a fókuszban, és a javuló eredményesség mellett a cég azt ígéri, hogy
a konszolidált adózott eredményének minimum a 15 százalékát kifizeti osztalékként.
Emellett tervezi saját részvények visszavásárlását is 2024–2026 között 10 milliárd forint értékben. A 2026 utáni időszakban viszont újra az akvizíció lehet a fókuszban, ami a meglévő négy ágazat mellé, egy ötödik kiépítését célozza.
Az Opus-csoport négy divíziója (ipar, energetika, élelmiszeripar, turizmus) együttesen kiváló évet zárt. A […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!