A munkaerőigény várható ugrásszerű növekedése abból adódik, hogy az európai tehergépkocsivezető-szakma elöregedőben van – írja a vezess.hu az IRU felmérése alapján.
Az átlagéletkor 47 év, de a sofőrök harmada 55 év feletti, ezért a következő tíz évben akár nyugdíjba is vonulhatnak.
A fiatalok számára pedig nem vonzó a hivatás, csak 5 százalékuk 25 év alatti. A tanulmány a következmények között említi, hogy a vállalatok közel felénél csökkent a termelékenység, 39 százalékuknál bevétel-visszaesést könyveltek el.
A kutatás a magyarországi helyzetre is kitért, itthon a tehergépjármű-vezetők hiányát 8 százalékra becsülték, ami nagyjából 9 ezer főt jelent. A portál megjegyzi, hogy az állam jelenleg ezer fő részére biztosítja a C+E kategória megszerzését. Romániában ugyanakkor ez nagyobb problémát jelent, ott 23 ezer hivatásos gépjárművezetőre lenne még szükség, ami 10 százalékos humánerőforrás-hiányt jelent, Szlovákiában ez 14 százalék, azaz 6 ezer embert tudnának még alkalmazni a területen.
Az európai vállalkozók érzékelték ezt a problémát, 70 százalékuk tesz intézkedéseket a sofőrök megtartása és az új emberek bevonzása érdekében. A cégek több mint felénél fizetésemeléssel és teljesítményjuttatással próbálják ezt elérni, a nemzeti minimálbérhez viszonyítva 55 százalékkal magasabb
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/04/28/europa-munkaerohiany-kamionsoforok-fuvarozas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!