Megnyerte a közigazgatási pert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellen Ilyés Márton korábbi momentumos politikus és két polgármesterjelölt társa: a hivatal köteles vizsgálatot lefolytatni a Vodafone 4iG általi felvásárlása ügyében.
A GVH ugyan magától sem látta szükségesnek a vizsgálat lefolytatását annak idején, ám erre lehetősége sem lett volna, a kormány ugyanis nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az ügyletet. Márpedig 2013 óta a GVH nem vizsgálhatja az ilyen ügyleteket.
E tekintetben fontos változás, hogy két francia kábeltévés cég összeolvadása ügyében egy új, precedensértékű ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága – írja cikkében a Szabad Európa. A francia szabályok miatt nem kellett előzetesen vizsgálnia az ügyet a helyi versenyhivatalnak, de az uniós bíróság kimondta, hogy ha utólag felmerül a piaci erőfölénnyel való visszaélés, akkor utólagosan vizsgálható maga a felvásárlás is.
Még akkor is, ha az állam esetleg valami más szabállyal korábban kivette az ügyet a fúziókontroll intézménye alól. Ekkor a helyi kivételező szabályoktól független uniós szabályok alapján kell elvégezni. A precedensre hivatkozva például a belga versenyhivatal már áprilisban elkezdett utólag vizsgálódni egy nagyobb léptékű belgiumi iparági ügyben.
A Vodafone-ügylet kapcsán minimum felvethető, hogy indokolt a versenyjogi vizsgálat, Ilyés összesítése szerint a 4iG 117 településen lényegében monopolpozícióba került a vezetékes telekommunikációs piacon. Ebbe olyan nagyobb városok is beletartoznak, mint Dunaújváros, Veszprém, Gödöllő vagy Vác, összesen nagyjából háromszázezer vezetékes előfizetőt hátrányosan érintve.
A kormány évek óta előszeretettel minősít nemzetstratégiai jelentőségűvé különféle ügyleteket, az uniós döntés nyomán ezeket most mind vizsgálhatja a GHV. Ha akarja, vagy ha közigazgatási perben hozott ítélet erre kötelezi.
A GVH saját kezdeményezésére nem kíván korábban nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített ügyletekben vizsgálatot indítani – közölte a Szabad Európával a hivatal.