A kínai állam hackertámadást hajtott végre a brit védelmi minisztérium ellen – számolt be róla a Sky News. A támadás egy olyan bérszámfejtő rendszer ellen irányult, amely a jelenlegi állomány tagjainak és néhány veteránnak a nevét és banki adatait tartalmazza.
A brit kormányzat nem nevezte meg a támadás forrását, a lap szerint azonban Kínáról van szó. A kínai külügyminisztérium tagadta a vádakat, és közölte, hogy elítéli a kibertámadások minden formáját. Tobias Ellwood konzervatív képviselő és korábbi katona szerint a támadás célja az lehetett, hogy azonosítsák azokat a személyeket, akik anyagi helyzetük miatt pénzzel együttműködésre bírhatóak.
A brit védelmi minisztérium az elmúlt napokban megpróbálta felmérni a támadás mértékét, a vizsgálatok nem mutatták ki, hogy bármilyen adatot elloptak volna. Közölték, hogy a támadás nem befolyásolja az e havi fizetéseket, az érintettek megsegítésére pedig egy többpontos tervet készítenek, ezt Grant Shapps védelmi miniszter fogja a parlament elé tárni.
Eközben Hszi Csin-ping kínai elnök öt év után először látogat Európába, többek között Magyarországra is jön, erről itt írtunk bővebben: