Már elérhető a gépjárműadó-kalkulátor, amely a felhasználó által megadott adatok alapján kiszámítja az adott gépjármű után fizetendő összeget − tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
A közleményben ismertették: a NAV minden érintettnek kiszámolja, hogy mennyi gépjárműadót kell fizetnie, erről határozatot küld. A kézbesítést jövő héten kezdik meg, de a határozatok megérkezéséig az adóhivatal honlapján található gépjárműadó-kalkulátorral a tulajdonosok előre tervezhetik az összeget.
A NAV új kalkulátora könnyen áttekinthető, az egyes gépjármű-kategóriák külön fülön érhetők el. Személygépjárműveknél és motorkerékpároknál elég megadni a gyártási évet és a kilowattban kifejezett teljesítményt. A kalkulátorban az is jelölhető, ha a jármű elektromos hajtással rendelkezik − hívták fel a figyelmet.
Az adót fő szabályként az fizeti, aki a járműnyilvántartásban az év első napján üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel. Akinek gépjárműadót kell fizetnie, határozatot kap a NAV-tól. Nem kap határozatot, akinek egész évre adómentessége van, vagy akinek mindegyik gépjárműve adómentes. Akinek van elektronikus tárhelye, a határozatot is elektronikusan kapja.
A gépjárműadót fő szabály szerint egy részletben, április 15-ig kell megfizetni. Természetes személyek évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen kérhetnek legfeljebb öthavi, pótlékmentes részletfizetést − ismertette a NAV.
A gépjárműadó számításának, befizetésének részletes szabályairól, a mentességekről szintén a NAV honlapján, a 95-ös számú információs füzetből lehet tájékozódni.
Több változás érte az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2025/03/06/nemzeti-ado–es-vamhivatal-gepjarmuado-kalkulator/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!