Hirben.hu Hírben jók vagyunk! A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezetői közül Nagy Elek elnök, Pintér-Péntek Imre általános alelnök és Balog Ádám gazdaságfejlesztésért felelős alelnök közösen fogalmazták meg gondolataikat egy véleménycikkben, amely a Portfolio hasábjain jelent meg. Azt írták: „A magyar gazdaságról szóló viták rendszerint makroökonómiai mutatók mentén zajlanak: növekedés, beruházás, infláció, költségvetés, foglalkoztatás. Ezek valóban fontosak, de nem mutatják meg, hol keletkezik valójában a gazdasági teljesítmény, és ami ennél is lényegesebb: merre tart, és merre tarthat a fejlődési pálya.”
„Meggyőződésünk, és ebben széles körű konszenzust érzékelünk, hogy Magyarország ma stratégiai válaszút előtt áll. A következő három-öt év döntései nem technikai részletkérdések lesznek, hanem arról szólnak majd, hogy tudatosan vállaljuk-e egy mélyebb, hosszabb távú pályaváltás rövid távú terheit és kockázatait egy fenntartható, magasabb növekedési pályáért cserébe – vagy a stagnálás menedzselését választjuk. A mi határozott álláspontunk, hogy a gazdaság a létező kereteit kitöltötte, mostantól a kereteket kell kitolnia, váltanunk kell” – írták.
Majd úgy fogalmaztak: „A közgazdaságtan ismert törvényein túl ehhez a váltáshoz érdemes megvizsgálnunk azokat az új gondolatokat is, amelyek a közgazdaságtanban megjelentek az elmúlt időszakban. Ezeket legjobban a London Consensus című, 2025-ben megjelent tanulmánykötet foglalja össze, mely szerint a 20. század végére kialakult gazdaságpolitikai gondolkodás egyik alapvető tévedése az volt, hogy a jólét kérdését az elosztás problémájára szűkítette. A neoliberális ortodoxia szerint elegendő a növekedést biztosítani, a pozitív hatások pedig az adórendszeren és a jóléti államon keresztül „lecsorognak”, azaz a termelési és az újraelosztási rendszerek szétválaszthatóak.” Majd kitértek arra, hogy:
A gyakorlat azonban mást mutatott nemzetközi szinten: a növekedés hasznai még számos fejlett országban is egyre inkább koncentrálódtak, a regionális különbségek pedig mélyültek. Az egyenlőtlenség nem pusztán elosztási, hanem szerkezeti kérdéssé vált. Dani Rodrik erre a problémára ad választ a produktivizmus fogalomrendszerével a tanulmánykötetben. A kiindulópontja egyszerű: nem ott kell beavatkozni, ahol a jövedelmeket már kiosztották, hanem ott, ahol azok keletkeznek. Az úgynevezett előosztás (predistribution) logikája szerint a gazdaság akkor igazságos, ha maga a termelési szerkezet hoz létre stabil, produktív és jól fizető munkahelyeket. A gazdaságpolitika nem korlátozódhat a csúcstechnológiai szektorokra, a cél a termelékenység széles bázisú emelése, melyhez jó munkahelyek (good jobs) kellenek méltó jövedelemmel és hosszú távú fejlődési lehetőséggel. Ezek egyszerre gazdasági és társadalmi értelemben kulcsfontosságúak: növelik a termelékenységet, erősítik a középosztályt és fenntartják a demokratikus stabilitást.
Szerintük Magyarország számára ez a szemlélet különösen releváns lehet. A gazdaság duális szerkezete – egy szűk, magas termelékenységű exportorientált szektor és egy széles, alacsonyabb hatékonyságú hazai gazdaság – nem pusztán adottság, hanem hosszú évtizedek gazdaságpolitikájának következménye. A produktivizmus logikája éppen ennek meghaladását kínálja: olyan gazdaságpolitikát, amelyben nemcsak a csúcs növekszik, hanem az egész gazdaság emelkedik, és ezáltal a csúcs növekedése is fenntarthatóbb.
Úgy vélekedtek, hogy az elméletnek legalább három olyan gyakorlati vonatkozása van, amelyet érdemes megfontolnunk:
- Partnerség: Az állam a gazdasági fejlettség magasabb szintjén egyre inkább katalizátorként és a keretek megteremtőjeként kell működjön. A szabályozási kiszámíthatóság, a transzparens versenypolitika és a minőségi intézmények fontosabbak minden egyedi beavatkozásnál. (Erről a kérdésről többszintű beszélgetés folyt a kormányzattal az elmúlt másfél évben, és úgy látjuk, egyre inkább azonos irányba gondolkodunk. Például az MKIK is átvett és átvesz olyan feladatokat, melyeket egy köztestület jobban el tud végezni, mint az állam.)
- Minőség: A kevesebb sok esetben több: nemcsak a pénz mennyisége, hanem a felhasználásának a minősége is számít.
- Termelékenység: A siker mércéje a hozzáadott érték, nem a volumen. Nem elég dolgozni – jól kell dolgozni.
De hol is tartunk most, és mit tanulhat ebből Magyarország?
Szerintük minden reális diagnózisnak az elért eredmények számbavételével kell kezdődnie. A 2010 utáni gazdaságpolitika számos területen valódi áttöréseket hozott, és ezeket nem szabad sem tagadni, sem lebecsülni. „Az adórendszer gyökeres átalakítása – az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése, a munkáltatói terhek csökkentése, a kisvállalkozói adózás egyszerűsítése – jelentős lépés volt a versenyképesebb környezet felé. A foglalkoztatáspolitika eredményei kiemelkedők: a 15–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája megközelíti a 76 százalékot, a 30–59 éves korosztályban pedig meghaladja a 88 százalékot – ezekkel az adatokkal Magyarország az EU élmezőnyébe került. A közfoglalkoztatás és az aktív munkaerőpiaci eszközök rendszere, bármennyi vitát keltett is, valóban visszahozta a munkakultúrát olyan rétegek számára, amelyek korábban tartósan kiszorultak a munkaerőpiacról. A közmunkát végzők számára pedig vezet út a versenyszférába képzéseken, oktatáson és megfelelő ösztönzésen keresztül. A munka méltósága nélkül nem lehet egészséges társadalmakat fenntartani és fejleszteni, mely tétel gazdaságpolitikai jelentőségét ma már számos nemzetközi szintű közgazdász is megerősíti.”
Az extenzív fókuszú növekedési stratégia – amelynek lényege, hogy a munkaerő, a kapacitások és az infrastruktúra folyamatos mennyiségi bővítésén keresztül növelje a termelést, növekedjen a gazdaság – önmagában nem rossz vagy jó, hanem a gazdasági fejlődés elengedhetetlen része. A gazdaság csak így tud eljutni arra a szintre, amelyről aztán az intenzív, tudásalapú fejlődés elindítható. Erről írt egyébként egy alapos elemzést Philippe Aghion, a legutolsó Nobel-emlékdíj egyik díjazottja is a magyarul is megjelent Teremtő rombolás című könyvében. Dél-Korea, Tajvan vagy a többi kelet-ázsiai fejlődési csodák gazdaságtörténetei egyértelműen mutatják: a felzárkózás első szakasza szükségszerűen extenzív, a kérdés az, mikor és hogyan következik be a váltás a következő szakaszra.
Hozzátették, hogy fontos felismerés ehhez, amelyet nyomatékosan hangsúlyozni kell: egy társadalom egyszerre lehet munkaalapú és tudásalapú, sőt, önmagában hosszú távon egyik sem elegendő. „Nem ellentmondás, hanem egymást erősítő stratégia, ha a munkakultúra, a fegyelem és a foglalkoztatottság magas szintje mellé tudásintenzív iparágak, innovatív vállalkozások és magasabb hozzáadott értékű termelési funkciók épülnek fel.”
A sikerek elismerése mellett szembe kell nézni azzal, hogy a 2020-as évek közepére egyre élesebben rajzolódik ki egy strukturális probléma: a vállalkozások sokszor nem a termelékenység és az innováció felé, hanem a gazdasági pozícióból, szabályozási különbségekből és a támogatási rendszerekből elérhető járadékok maximalizálása irányába fordultak. Ezt akkor is vizsgálni kell, ha ennek okai részben a Covid-járványban, illetve az orosz–ukrán háborúban keresendők.
Kiemelték, hogy a tünetek jól azonosíthatók: a termelékenység az EU-átlag körülbelül 70 százalékán stagnál, a teljes tényezőtermelékenység növekedése évek óta évi fél százalék körül mozog. „Az is kétségtelen, hogy egész Kelet-Közép-Európa termelékenysége nagyjából a 65–75 százalék sávban mozog, de a mi célunk az kell legyen, hogy ebből kitörjünk. A tőke egyre inkább a biztonságosabb állampapír, az ingatlan és a különböző betéti pozíciók felé áramlik az innovatív beruházások helyett. A hazai kkv-szektor működési logikáját sok esetben nem a növekedési ambíció, hanem a túlélés és az alkalmazkodás logikája vezérli.”
Nem arról van szó, hogy a szereplők rosszul döntenek – hanem arról, hogy a rendszerben kialakult ösztönzők ezeket a döntéseket jutalmazzák. Ezt meg kell változtatni, mert a részintézkedések finomhangolása nem hozhat érdemi fordulatot. Különösen figyelmeztető, hogy Magyarország a közepes jövedelmű gazdaságok csapdájának jeleit mutatja: az összeszerelésen alapuló, exportra épülő, extenzív növekedési modell elérte a határait, miközben az innovációs kapacitás és az intézményi minőség, amelyet a következő fejlődési szakasz megkövetelne, még csak alapjaiban létezik. A sikeresen felzárkózó országok mindannyian végrehajtottak egy alapvető intézményi fordulatot: részben vagy egészben áttértek a teljesítményt jutalmazó rendszerekre. Ez számunkra még egy elvégzendő feladat.
Majd írásukat úgy folytatták, hogy egy tízmilliós belső piaccal rendelkező ország soha nem tud teljesen önálló növekedési modellt fenntartani: az exportorientáció nem opció, hanem gazdaságpolitikai kényszer. A belső piac korlátai nem teszik lehetővé a méretgazdaságosság kihasználását és a technológiai szintek fenntartásához szükséges K+F-beruházásokat anélkül, hogy a gazdaság a világ többi részéhez szorosan kapcsolódna.
A kis méret azonban nem csak korlát – egyben stratégiai fókuszáló erő is lehet. Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia, Svájc mind azzal az alapfelismeréssel élnek, hogy a belső piac szűkössége miatt a magas hozzáadott érték csak a nemzetközi értékláncokba való mély integráció révén érhető el. Egy kis gazdaságnak nem megengedhető, hogy sok területen közepes legyen: a szűkös erőforrások miatt a stratégiai fókusz nem luxus, hanem túlélési feltétel.
„A különböző gazdasági komplexitási és fejlettségi indexek szerint Magyarország nem rossz, de nem is kiemelkedő pozícióban van. A WIPO Globális Innovációs Indexén 2025-ben a 36. helyen áll 138 ország között. Az Oeconomus-féle Oeco-index szerint, amely gazdasági, társadalmi és politikai szempontokat egyaránt figyelembe vesz, Magyarország a 35. a világon és a 18. az EU-ban – megelőzve Olaszországot, Lengyelországot és Romániát. A Harvard Gazdasági Komplexitási Indexén (ECI) az ország a legjobb adatforrások szerint a 30–40. sávban helyezkedik el, ami azt jelenti: az exportszerkezet relatíve fejlett, de az önálló innovációs tartalom és a tudásintenzív exporttermékek aránya még elmarad a régió legjobb teljesítőitől. Ezek az adatok együttesen azt mondják: jó alapokon állunk, de nem mindegy, merre indulunk el innen” – írták.
Meggyőződésünk, hogy bármely gazdaságpolitika meghatározásához szükséges a gazdaságfilozófiai alapokat tisztázni, ami aztán az alapja lehet a sikeres gazdaságpolitikának. Éppen ezért megvizsgáltuk, mik is a sikerkritériumok. A cél egyértelműen a stabil növekedés. Ehhez viszont szükség van szemléletváltásra – újra kell értelmezni a magyar gazdaság hosszú távú pozícióját a globális rendben. Magyarország a jövőben nemcsak a munkaerejével és ipari kapacitásaival tud hozzájárulni a világpiaci értékláncokhoz, hanem pénzügyi, technológiai és tudásalapú rendszereivel is, tehát a tudáson a fókusz.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2026/04/03/mkik-nagy-elek-kamara-elemzes/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!