A Manchester United 1–1-es döntetlent játszott a West Ham United ellen az angol labdarúgó-élvonal (Premier League) 26. fordulójának keddi játéknapján. Noha a passzívan játszó hazaiak szerezték meg a vezetést az 50. percben, a sorozatban négy győzelem arató manchesteriek kitartóan támadtak, és Benjamin Sesko 96. percben szerzett góljával ki is egyenlítették …
Bővebben »Tóth Alexet először nevezték a kezdőcsapatba, a Bournemouth fordítani tudott a liverpooli éjszakában
Kissé váratlanul, de elérkezett a várva várt pillanat Tóth Alex angliai pályafutásában, ugyanis Andoni Iraola vezetőedző először nevezte a január közepén megszerzett magyar középpályást a „cseresznyések” kezdőcsapatába kedd este az Everton ellen. Mind a két oldalon fontos hiányzókat kellet nélkülöznie az edzőknek. A hazaiaknál a Manchester Citytől kölcsönben szereplő Jack Grealish dőlt ki …
Bővebben »Az olaszok kedvence történelmet írt: 6. olimpiáján is dobogóra állt, 12. érmét és 3. aranyát szerezte
„A saját közönségünk előtt futhattunk, jelen vannak a családtagjaink, barátaink. Körről körre kapjuk az energiát és ez sokat számított ma is” – mondta az M4 Sportnak a 35 éves sztár, aki a szintén olasz szánkós, Armin Zöggeler (1994–2014) után a második sportoló, egyúttal az első nő, aki hat különböző téli …
Bővebben »Eileen Gu, a csodaszép szupermodell nemcsak kiváló olimpikon, hanem zseni is
Hétfőn Eileen Gu ezüstérmet szerzett a freestyle sízés slopestyle számában, így ugyanazt az eredményt érte el Milánóban, mint négy évvel korábban, Pekingben ebben a versenyszámban. A legerősebb számai azonban még hátra vannak, félcsőben és big air-ben megvédheti olimpiai bajnoki címét. Gu a svájci Mathilde Gremaud mögött szerzett ezüstérmet hétfőn, négy …
Bővebben »Tóth Alex kezdő a Bournemouthban az Everton ellen
Hát ez a nap is elérkezett! Tóth Alex, aki január 20-án szerződött a Ferencváros labdarúgó-csapatából sajtóhírek szerint 12 millió euróért az AFC Bournemouthba, kedd este először tagja Premier League 11. helyén tanyázó csapat kezdő tizenegyének. A húszéves középpályás eddig három forduló alatt kétszer lépett pályára a csapatban, mindkétszer csereként. A …
Bővebben »Szerelmi dráma élő adásban, könnyek között vallotta be a sílövő, hogy megcsalta a barátnőjét
Szívszorító eseményről számol be a Daily Mail az olimpia 20 km-es biatlonversenye eredményhirdetésénél, a dél-tiroli Anterselva Biathlon Arenából. A norvég Sturla Holm Laegreid a bronzérmet szerezte meg honfitársa, Johan-Olav Botn és a francia Eric Perrot mögött. Idáig ebben nincs semmi rendkívüli, a 28 éves Laegreid hatszoros világbajnok, váltóban olimpiai bajnok, a sportág kiemelkedő …
Bővebben »Közúti balesetet szenvedett a Forma–1-es pilóta
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes Formula–1-ben versenyző pilótája autóbalesetet szenvedett a San Marinó-i szupersztrádán. A jármű a védőfalnak ütközött, és jelentős károkat szenvedett, a fiatal autóversenyző nem sérült meg, ő hívta ki a rendőröket is. A hatóságok megerősítették, hogy más jármű nem volt érintett a balesetben – írja a La …
Bővebben »A Liverpool edzője őszintén vallott, sosem volt még ilyen nehéz a munkája
Arne Slot kedd délután állt rendelkezésére az újságíróknak a Sunderland elleni bajnoki mérkőzés előtt, ahol számos témát érintett a holland vezetőedző, köztük Szoboszlai Dominik egymeccses eltiltását is, amit a vasárnapi Manchester City elleni rangadón szedett össze a magyar válogatott csapatkapitánya. „Elsősorban azért volt csalódott, mert elveszítettük a mérkőzést, ráadásul azok …
Bővebben »Huszonkét éve nem volt ekkora bunyó az NBA-ben, hatalmas eltiltások várhatók
7 perc 9 másodperc volt hátra a harmadik harmadból hétfő este a charlotte-i Spectrum Centerben, 70–62-re vezetett a vendég Detroit Pistons, amikor Moussa Diabate, a Hornets centere szabálytalankodott Jalen Durennel, a Pistons magas emberével. A két 208 centis óriás váltott néhány keresetlen szót, majd úgy tűnt, Diabate lefejeli Durent, mire utóbbi a …
Bővebben »A világ leghíresebb börtönében jártunk, ahonnan csak Sean Connery számára volt menekvés
Ha már a 60. Super Bowlt a San Francisco 49ers Santa Clara-i stadionjában rendezték meg, a New England Patriots és a Seattle Seahawks NFL-nagydöntője előtt a térség nevezetességeit (lásd még például a Golden Gate hidat) is igyekeztünk bejárni, és kicsit közelebb hozni az olvasóinkhoz – mai cikkünkben a világ leghíresebb börtönébe, …
Bővebben »
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!