Sándor Fegyirrel, budapesti ukrán nagykövettel közölt a The Atlantic egy interjút, amely a Hardest job in Europe, vagyis Európa legnehezebb munkája címet kapta. A kárpátaljai férfi a beszélgetés elején elmondta, munkája azért is nehéz, mert Orbán Viktor Ukrajnára építette a Fidesz kampányát.
Az interjú egy cukrászdában zajlott, az ezt készítő újságíró pedig leírta, meglepődött azon, hogy Sándor Fegyir nem álruhában jelent meg. Sőt, a nagykövet mindenkinél hangosabb volt, megérkezésekor viccelődött is. A nyitókérdésre elmondta, biztonságban érzi magát, mivel őrmester a hadseregben.
A cukrászdával éppen szemben helyezkedett el egy fideszes plakát, rajta Volodimir Zelenszkij arcképével. „Igen, ő az elnököm, nagyon népszerű, lehet, hogy a következő választáson Magyarország elnökének is megválasztják” – mondta a poszterre mutatva a félig magyar, félig ukrán férfi. Ezután hozzátette, természetesen csak viccelt.
Ukrán aranykonvoj, a „nem impotens” Magyar Péter és a kampány utolsó hetei is szóba jöttek
Diplomáciai feladatait így jellemezte a budapesti nagykövet: „Híd vagyok.” Részletezte is ezeket, egészen pontosan három feladata van: védelmezi az ukrajnai magyar kisebbséget, segít a testvérvárosi kapcsolatok megteremtésében és fenntartásában, továbbá humanitárius erőfeszítéseket tesz, hogy a magyar civilek támogatásai eljussanak Ukrajnába. Utóbbira egy példát is hozott, méghozzá azoknak a játszótereknek az újraépítését magyar önkéntesek által, amelyeket az oroszok lebombáztak.
Elmondta, hogy a Fidesz Ukrajnára építő kampánya ellenére körülbelül 70 százaléka megmaradt a kormányzati kapcsolatainak. Szóba került az ukrán aranykonvoj esete, amely az elmúlt hónapban nagy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!