A kiemelt státuszt kapott fejlesztések kérdése a rendkívüli újpesti képviselő-testületi ülésen került elő, ahol a hivatalos napirend ugyan a Tungsram strand területére vonatkozó elővásárlási jogról való lemondás volt, a vita során azonban több képviselő is a közelmúlt nagyberuházásait érintő döntésekről beszélt – jelentette az Újpesti hírmondó.
Déri Tibor alpolgármester a testület előtt arról beszélt, hogy a következő rendes ülésre olyan előterjesztést nyújthatnak be, amelyben arra kérik a május 9-én felálló új kormányt, hogy vizsgálja felül az elmúlt években kiemelt státuszt kapott beruházásokat. A kezdeményezés nemcsak az Otthon Start programhoz kapcsolódó fejlesztéseket érintené, hanem minden olyan projektet, amely hasonló különleges besorolást kapott.

A vita középpontjába az a kormánydöntés került, amely két újpesti területet is kiemelt beruházássá nyilvánított. Az egyik az Újpesti-öböl környezetében található, jelenleg rozsdaövezeti besorolású Duna-parti térség, a másik pedig az Árpád út és a Rózsa utca környékén fekvő belvárosi telek. A kiemelt státusz gyorsított engedélyezést és a helyi építési szabályoktól való eltérés lehetőségét biztosítja a beruházóknak.
A Népszigetet érintő fejlesztés különösen nagy visszhangot váltott ki a kerületben. Trippon Norbert polgármester a testületi ülésen úgy fogalmazott: a döntés időzítése és módja „egészen elképesztő”, mivel a kormány a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/04/29/ujpest-budapest-kiemelt-beruhazas-felulvizsgalat-nepsziget/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!