„Nem az történt, hogy Vance egyszerűen elment Budapestről…” – kezdte bejegyzését Tarjányi Péter, melyben kijelentette, hogy szerinte Washingtonnak „hirtelen fontosabb lett a Közel-Kelet, mint Magyarország”.
A biztonságpolitikai szakértő szerint ebben Izrael döntése „kulcsszerepet játszott”, mert az Egyesült Államok és Irán között létrejött tűzszünetet „nem vette magára kötelező érvényűnek Jeruzsálem, és csapásokat hajtott végre Libanonban”.
Nem először mondom – a világ gyakran nem érti –, hogy Izrael nemzetbiztonsági elvárásai mindig, minden helyzetben magasabb prioritásúak, mint bármilyen megállapodás…
– mutatott rá, hozzátéve, hogy ez azért van, mert „Jeruzsálem mindig a zsidó állam biztonságát nézi először”.
Tarjányi Péter úgy látja, hogy az amerikai alelnök „tüzet oltani” ment Pakisztánba, ahol J. D. Vance vezeti az amerikai delegációt az Iránnal folytatott béketárgyalásokon.
J. D. Vance váratlanul elhagyta Budapestet
Mint megírtuk, váratlan tervváltozás történt: az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Vance elhagyta Budapestet. A korábbi hírek azonban még arról szóltak, hogy egy nappal meghosszabbította látogatását – az eredeti tervek szerint csütörtökön távozott volna. Ehelyett a szerda esti órákban már a reptéren volt, ahol az Air Force 2 repülőgép mellett válaszolt még néhány újságírói kérdésre indulás előtt.
Felszállás előtt az alelnök elmondta, szerinte Izraelnek „kicsit vissza kellene fognia magát” a Libanon ellen folytatott támadásokkal kapcsolatban a kéthetes tűzszünet ideje alatt, bár hangsúlyozta, hogy ez nem a fegyverszünet feltétele, hanem Izrael jóhiszeműségének jele az Egyesült Államok iránt, illetve annak kifejezése, hogy <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!