Szabó Sándor, az elmúlt 12 évben baloldali, szociáldemokrata országgyűlési képviselőként tevékenykedő politikus bejelentette, hogy visszalép az egyéni képviselőjelöltségtől a 2026-os országgyűlési választásokon. Facebook-posztjában kiemelte, hogy munkájában mindig a kormányváltás és Szeged fejlődése állt a középpontban, és elutasította a megosztottságot és gyűlölködést.
Képviselői munkám fókuszában főként az egészségügy, a családpolitika, a szociális ügyek és az önkormányzatok működése állt. Sok javaslatot és kérdést fogalmaztam meg, ezeknek látható eredményei is voltak. Az, hogy Budapest és a megyei jogú városok, köztük Szeged is, nem lett kiemelt gazdasági övezet és nem vették el az önkormányzati források jelentős részét, Hiszékeny Dezső képviselőtársammal együttes küzdelmünk eredménye. Képviselői kérdéseimre és javaslataimra folytatódott az SMA-szűrés, már négy hónap áll rendelkezésére az apasági szabadság igénybevételére. Sikerült elérni, hogy a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek és gyógykezelések hatékonyabban és gyorsabban eljussanak azokhoz, akik erre rászorulnak. És fontos eredménynek tartom azt is, hogy felvetésemre egy újabb babamentő inkubátor létesült a Heim Pál Gyermekkórházban
– írta a közösségi médiában.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
http://index.hu/belfold/csatater/2026/03/26/szabo-sandor-visszalep-szeged-valasztas-2026/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!