Egy ilyen horderejű fejlesztést nem szokás előkészítetlenül a nyilvánosság elé vinni – ahogy a képviselő is fogalmazott, ilyen bejelentést csak akkor tesz meg az ember, ha a szükséges politikai támogatottság már mögötte áll.
Jelentem, ezt a munkát elvégeztem, a projekt politikai támogatását már megszereztem
– mondta Gelencsér Attila Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője, mikor az 5 vállalásának egyik legizgalmasabb aspektusáról kérdezték.
A háttérben szerinte egy hosszú ideje előkészített, átgondolt szakmai és stratégiai koncepció áll, melyet Dr. Káposztás Zsolt, a Kaposi Mór Oktató Kórház orvosigazgatójával együtt készítettek.
Új korszak kezdődhet a kaposvári betegellátásban
Robotsebészet Magyarországon jelenleg csak a fővárosban, és orvosi egyetemek mellett működő klinikai központokban van, vidéki kórházakban, mint amilyen a kaposvári is, még nem használnak ilyet.
Ez Kaposváron egy forradalmi előrelépés lenne, hiszen az ezekkel a gépekkel végzett beavatkozásokat követően a gyógyulás sokkal gyorsabb, a kórházban töltött napok száma lerövidül, a felépülés és eredményesség pedig meghaladja a korábbi sebészeti eljárásokét
– mondta Gelencsér. A cél olyan szintű technológiai és szakmai előrelépést hozni Kaposvárra, amely eddig szinte kizárólag a fővárosi, egyetemi klinikák kiváltsága volt, éppen ezért a kaposvári projekt nem egyszerű fejlesztés, hanem léptékváltás, amely nemcsak a város, hanem az egész régió számára új lehetőségeket nyithat meg.
Dr. Káposztás Zsolt orvosigazgató szerint a robotsebészet nem önmagában értelmezhető, hanem egy már működő, erős diagnosztikai és onkológiai rendszer következő lépcsője.
Kaposváron az elmúlt években kiépült az a háttér, amely lehetővé teszi a gyors és pontos diagnózist, a betegek szervezett, időben történő kivizsgálását és kezelését, és ebbe a folyamatba illeszkedik most bele a robotsebészet, amely a sebészeti ellátás minőségét emelheti új szintre
– mondta. A technológia lényege, hogy a sebész egy konzolnál ülve, nagyított képen keresztül, rendkívül precíz eszközökkel végzi a beavatkozást.

Ez nem automatizmus, hanem az orvos munkájának kiterjesztése: pontosabb, finomabb mozdulatokat tesz lehetővé, miközben a beavatkozás kisebb megterhelést jelent a beteg számára.
A kisebb feltárás, a kevesebb vérveszteség és a gyorsabb felépülés nemcsak a kórházi tartózkodást rövidíti le, hanem a betegek életminőségére is közvetlen hatással van.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!