Gulyás Gergely azzal kezdte a Kormányinfót, hogy a szerdai kormányülésen azzal szembesültek, hogy Magyarországon ma a hírek leginkább a kémekről szólnak. Sajátos módon egyre több ukrán kém bukik le az országban. Ezek közül az első Panyi Szabolcs, akiről az derült ki, hogy saját hazája ellen idegen állammal együttműködve kémkedett.
A miniszter kifejtette, Tuzson Bence igazságügyi miniszter felhatalmazást kapott szakértői vélemény készítésére, valamint arra, hogy belátása szerint járjon el. Tuzson Bence kémkedés miatt tesz feljelentést az ügyben.
„A következő két kém a Tisza Párt két informatikusa – mondja Gulyás Gergely. – Ahogy Panyi Szabolcsnál az újságírás, az informatika fedőtevékenység a két lebukott kém esetében. A szerdai Nemzetbiztonsági Bizottságot követően titkosítás alól feloldott információk alapján mindenki meggyőződhetett arról, hogy ezt a két kémet külföldön képezték ki, ki-be járkálnak az ukrán nagykövetségre, mások lehallgatására alkalmas, engedélyköteles, amúgy tiltott eszközt szereztek be, ezeket a hatóságok lefoglalták. Illegális kémszoftver beszerzésére is kísérletet tettek. A titkosszolgálatok feladata, hogy beazonosítsa, kövesse és feltárja a kémtevékenységet.”

Gulyás Gergely: Összefüggéstelen hazudozást hallhatunk
Gulyás Gergely úgy látja, a Direkt36-nak nyilatkozó „kiugrott rendőrtiszt” kémelhárítási művelet részleteit hozta nyilvánosságra.
„Az biztos, hogy egy kémelhárítási ügy nyilvánosságra hozása bűncselekmény. Hivatali visszaélés. Ezt ő is tudja, a kihallgatás során el is ismerte. A kémtevékenység idegen állam beavatkozási kísérlete, nem véletlen, hogy a választások előtti hetekben és hónapokban erősödött fel ez a tevékenység.”
A miniszter felszólította Volodimir Zelenszkijt és az ukránokat a tevékenység befejezésére.
„Van egy kémelhárítási ügy – mondta Gulyás Gergely a titkosszolgálatok Tisza Párt elleni állítólagos bevetésével kapcsolatban. – A kémeknek mindig van fedőfoglalkozása. Ez lehet bankár, ügyvéd, újságíró, informatikus. Itt informatikusokról van szó. Saját maguk is elismerik, külföldön képezték ki az illetőket. Azt is tudjuk, hogy az ukrán nagykövetségre folyamatosan bejárkáltak. Azt is tudjuk, hogy lehallgatásra alkalmas, engedélyköteles, az ő esetükben tiltott eszközökkel rendelkeztek. Ezeket beszerezték és élesítették, illetve illegális kémszoftver beszerzésére is kísérletet tettek.”
Gulyás Gergely közölte, kémelhárítási ügyről van szó, a nyomozás felügyeletét az ügyészség látja el. A miniszter szerint azért hangzanak el összefüggéstelen és képtelen hazugságok, mert a Tisza Pártnak arra kellene választ adnia, hogy ukrán kémek miért dolgoznak náluk.
Összefüggéstelen hazudozást hallhatunk
– mondta a miniszter, hozzátéve, hogy nem szabad hagyni, hogy azért, mert ráfordultunk a kampány éles szakaszára, a szavak elveszítsék jelentőségüket. Közölte, az nem oknyomozás, hogy idegen államnak megadjuk a magyar külügyminiszter telefonszámát, hogy le lehessen hallgatni. Gulyás Gergely szerint ez kémkedés, az pedig jogi vita, hogy hazaárulás-e.

Gulyás Gergely a Szijjártó–Lavrov-beszélgetésről kiszivárgott, Peter Pellegrini szlovák politikus moszkvai meghívásáról szóló hangfelvételről elmondta, amit lehallgatás útján szereztek meg, 2020-as, az orosz–ukrán háborút megelőző hangfelvétel, és semmi titok nincs benne.
„Szijjártó Péter és a Külügyminisztérium ezzel kapcsolatban kiadott egy közleményt. Két állam közötti kapcsolattartásban közreműködés, ha nem ellentétes a magyar érdekkel, azt úgy hívják, hogy diplomácia” – mondta Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely az Indexnek: A gázszállítás leállítása után sem lesz bevételkiesés
Gulyás Gergely lapunk kérdésére közölte, semmilyen bevételkieséssel nem kalkulálnak az Ukrajna irányába történő gázszállítás leállítása után, mert Magyarország ha ezt a gázt fel tudja használni, akkor kevesebbet hoz be, vagy ha nem, akkor el tudja adni.
Az üzemanyag-ellátásról azt mondta a miniszter, hogy megfelelő mennyiségben van üzemanyag, és a tartalékok 85 százaléka érintetlen, de ott van még a stratégiai olajkészlet háromnegyede is.
A kis benzinkutaknak is van hasznuk, annak ellenére, hogy üzemanyagárstopot vezettek be
– válaszolta az Indexnek a miniszter, amikor felvetődött, hogy ismét panaszkodnak a kisebb kutak a jelentős bevételkiesés miatt.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!