Cikkünk folyamatosan frissül!
Magyar Péter a meghallgatásról előzetesen azt írta: ha a Völner-Scahdl (és társai!) ügyről lesz szó, akkor elmondja a hatóságnak a rendelkezésére álló összes információt, „ami után a kormány nem tehet mást, minthogy lemond”.
Szerda reggeli posztjában mindezt azzal egészítette ki, hogy „ha valamiért nem jutna eszükbe a Völner-Schadl és társai ügyben kérdezni, akkor a kihallgatás végén jegyzőkönyvbe mondja mindazt, amit tud, és ő maga kéri tanúkénti meghallgatásomat abban az ügyben is.
„Hajrá Péter”, „Nem hagyjuk”, „Nem félünk” – valamivel tíz óra előtt ezt skandálta a tömeg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt. Magyar Péter a helyszínen elismételte mindazt, amiről már korábban a posztjaiban is beszélt, reményét fejezte ki, hogy a „Polt Péter-féle fideszes ügyészség” Völner-Schadl-ügyről szeretné meghallgatni. Hangsúlyozta, hogy amikor kijön, egyeztet az ügyvédeivel, és tájékoztatást ad a részletekről.
Mint ismert, Magyar Péter volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter lemondása után döntött úgy: elérkezett az idő ahhoz, hogy kitálaljon. Azóta többször, több ízben beszélt arról, hogyszámos, a kormány számára kellemetlen részletet tud többek között a Völner-Scahdl-ügyről.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!