Palya Tamás kémia és matematika szakos tanárt több mint másfél éve rúgták ki a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Balatoni József, Jocó bácsi a státusztörvény hatályba lépése előtt határozta el, hogy maga mögött hagyja a Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumot, és a tanári pályát, a közoktatást is.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, a Radnóti Színház egy különleges előadás keretében hozta össze az egymástól elszakított diákokat és tanárokat, akik a tavalyi felmondási és kirúgási hullám miatt nem tudtak egymástól méltóképpen elbúcsúzni. Az előadás apropóján a két pedagógus nyilatkozott az RTL-nek.
„Több mint másfél éve rúgtak ki a Kölcsey Gimnáziumból, utána azért még egy egyházi iskolában tanítottam, de onnan is lassan már egy éve lesz, hogy eljöttem. Az az alapzaj, ami a tanáriban megvan, meg ami egy tanteremben megvan, amikor bemegy az ember, az inkább a fülemben van” – mondta Palya Tamás. Elmondta, hogy bár a tanáriban és a gyerek között eltöltött pillanatokat igen, azonban a sok egyéb kötelezettséget – „adminisztrációtól kezdve a minősítés, portfólió” – nem hiányolja. „Én mindig is, általános iskolás koromtól tanár akartam lenni” – fogalmazott.
Amikor például az osztályom érettségizett, akkor azt gondoltam, hogy nekem most ott kéne lennem és mehetek oda. Ez volt, ami nagyon fájt, meg rossz […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!