Az egykori országgyűlési képviselő, majd dublini nagykövet 13 év után tért vissza a képernyőre, igaz csak egy adás erejéig. Pálffy István 2023. augusztus 21-én a Hír TV Napi aktuális című műsor házigazdájaként tért vissza, ahol azonban a Márki-Zay Péterrel folytatott beszélgetésében olyan dolgokat jelentett ki, miszerint „türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké”. Ezt követően azonnali hatállyal kirúgták.
A műsorvezető a botrány óta először szólalt meg. A Blikknek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy
- egy évig gondolkozott azon, elvállalja-e a Hír TV felkérését, amit végül azért tett meg, mert be akarta tömni azokat az apró lyukakat, amelyek szerinte az információs palettán vannak.
- Úgy véli, az váltotta ki az emberek nemtetszését, amikor kiderült, hogy három millió forint lesz a fizetése, amelynek állítása szerint csak a harmadát kapta meg valójában.
- „Reális forgatókönyv lehet, hogy kialakult felém egy ellenszenv, és mindenki várta, mikor kerülök akár csak a közelébe egy olyan aknának, amibe belebukhatok” – jelentette ki.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/11/02/palffy-istvan-hirtv-musorvezeto-kirugas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!