A kormányfő egyrészt a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy összeült a Védelmi Tanács.
A háború a legveszélyesebb szakaszába lépett, ezért ma reggel összehívtam a Védelmi Tanács ülését
– írta Orbán Viktor a posztban.
Mindeközben Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte az MTI-vel, hogy a tanács ülését „az ukrajnai háború legújabb fejleményei, valamint a konfliktus eszkalációjának fokozott veszélye miatt” hívták össze.
Joe Biden és Vlagyimir Putyin lépései miatt volt erre szükség
Havasi Bertalan elmondta, a Karmelita kolostorban a kormányfő, az illetékes miniszterek, államtitkárok, valamint a nemzetbiztonsági főtanácsadó és a vezérkari főnök
- „áttekintik a háborús helyzetet azután, hogy Washington engedélyezte: immár mélységi orosz területek ellen is bevethetnek nyugati fegyvereket.
- A Védelmi Tanács ülésén értékelik az orosz döntést is, mellyel kibővítették azon katonai fenyegetések listáját, amelyek semlegesítése érdekében Moszkva megengedettnek tekinti nukleáris fegyverek alkalmazását” – ismertette Havasi Bertalan.
Mint korábban írtuk, az orosz fél szerint kedden meg is történtek az első csapások az amerikai rakétákkal orosz területen (ezt egyébként két ukrán lap, az RBK és Forbes is megerősítette saját forrásaik alapján). Utóbb <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!