Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Tavaly decemberi szokásos nemzetközi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök kijelentette, hogy 2024 a nagy tervek éve lesz, de eddig leginkább úgy tekinthetünk vissza az elmúlt hónapokra – legalábbis belpolitikai értelemben –, hogy a nagy botrányok és a nagy átrendeződés éve volt az idei.
Február elején robbant ki a kegyelmi botrány, amely elsöpörte az elődeihez képest legaktívabban építkező Novák Katalin köztársasági elnököt. Vele bukott Varga Judit volt igazságügyi miniszter is, akit már éppen a Fidesz–KDNP európai parlamenti listavezetőjeként készültek bejelenteni. Mindketten sokáig a családpolitika frontszereplői voltak.
Ősz elején kínos helyzetbe hozta a kormányoldalt a lényegében fideszes influenszerként működő katolikus Bese Gergő atya botránya, akiről kiderült, hogy „bort iszik, és vizet prédikál”. Alig hűlt ki az ügy, amikor a miniszterelnök politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a fejtegetése 1956-ról és az ukrajnai háborúról szintén olyan botrányt okozott, hogy még Orbán Viktornak is meg kellett szólalnia. Erre tett még rá egy lapáttal az ellenzék által kifogásolt Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatójának szerencsétlen megfogalmazású, többször átszerkesztett november 4-i posztja. Ezt az ügyet gyorsan rövidre zárták, de ez sem akadályozta meg, hogy a közvélemény szemében a kutató Facebook-bejegyzése és Orbán Balázs kijelentései összekapcsolódjanak.
Februártól őszig a kormányoldal három fundamentuma is súlyosan roncsolódott:
- A kegyelmi ügy miatt a családpolitika, és azon belül a gyermekvédelem következetes képviseletének hitelessége kérdőjeleződött meg.
- A Bese-botrány a kormányoldal kereszténynacionalizmusát döngölte földbe.
- Míg Orbán Balázs kijelentéseinek értelmezése, illetve a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatójának bejegyzése a Fidesz politikai eredettörténetére jelentett csapást.
Egyáltalán nem függetlenül ezektől a botrányoktól, hanem inkább ezek mentén, néhány hónap alatt megszületett és megerősödött egy olyan politikai alternatíva, amely átrendezte az ellenzéki térfelet, miközben a kormányoldal legerősebb kihívójává vált. Ehhez jön még hozzá, hogy a magyar gazdaság kérdéses helyzete is komoly fejtörést okoz, és a kormányzati számmisztika ezt már egyre kevésbé tudja elfedni.
Mindent összevetve, az elmúlt hónapok alapján 2024 eddig egyáltalán nem a kormányoldal éve volt, de most – hiába vitatják máris az ellenoldalon – fordulópontot jelent az amerikai választás, noha igaz, hogy a hosszú távú hatásokról csak spekulálni lehet.
Ez nem elszigetelődés, ez mozgástér
Van egy magát makacsul tartó közkeletű narratíva Orbán Viktorral kapcsolatban: nemzetközileg elszigetelődött, senki nem áll vele szóba, maximum csak diktátorok. Ez sosem volt igaz, csupán az ellenfelei agendájának egy aláhúzott tétele, amit rendszeresen elismételnek, hogy páriaként állítsák be a miniszterelnököt. Politikailag érthető, mi célt szolgál egy ilyen karaktergyilkos vád, de a valóságtól nagyon messze áll.
Észak-Korea egy elszigetelt ország, Magyarország nem az, és Orbán Viktor sem. Persze szó sincs arról, hogy a miniszterelnöknek és kormányának a mozgástere ne változott volna a nemzetközi térben – hol tágult, hol szűkült – az elmúlt években. Az Európai Unió az érdekek képviseletének és ütköztetésének arénája, ahol nincsenek kőbe vésve az erőviszonyok, szövetségek jönnek létre, vagy bomlanak fel, kisebb-nagyobb győzelmek, illetve vereségek váltogatják egymást. A magyar miniszterelnök is megvívta a saját csatáit az elmúlt években, szakított az Európai Néppárttal, de egyik alapító atyja lett a Patriótáknak, most pedig olyan politikai hátszelet kapott az amerikai választás eredményének köszönhetően, ami befolyását és hangját erősíti az európai színpadon.
Orbán Viktor 2016 óta következetes támogatója Donald Trumpnak. Nyolc évvel ezelőtti tusnádfürdői beszédében – hivatalban lévő vezetőként elsőként – állt ki Trump elnökjelöltsége mellett. Bár 2019-ben létrejött kettőjük nagy találkozója a Fehér Házban, kölcsönös szimpátiájuk 2020 után, Trump első elnökségét követően mélyült el igazán. Kapcsolatuk talán leglátványosabb demonstrálása volt, amikor idén márciusban Orbán Viktor baráti látogatást tett Trump floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban (előtte, 2022-ben is találkoztak), ahol most már szívesen felkeresnék más vezetők is az amerikai elnökválasztás győztesét. Akkor a róluk készült közös fotó a „Béketeremtők” felirattal került megosztásra Orbán Viktor Facebook-oldalán, utalva arra, hogy mindketten az orosz–ukrán háború mielőbbi lezárását szeretnék.
A magyar miniszterelnök aztán júliusban is visszatért a washingtoni NATO-csúcsról Trumphoz, miután Moszkvában Vlagyimir Putyinnal (de előtte Kijevben találkozott Volodimir Zelenkszijjel), Pekingben pedig Hszi Csin-pinggel tárgyalt. Ez volt az úgynevezett „Békemisszió”, ami miatt Nyugaton a szívükhöz kaptak: egyrészt azért, mert Orbán Viktor találkozott az orosz elnökkel, másrészt azt is a fejére olvasták, hogy mindezt az EU soros elnökeként tette meg, amire nem kapott felhatalmazást.
A magyar miniszterelnököt leginkább a Biden-elnökséggel és úgy általában az amerikai demokrata adminisztrációkkal szoros kapcsolatot ápoló nyugat-európai politikai elit ostorozta. Erre csatlakozva vette elő ismét a magyar ellenzék azt a narratívát, hogy Orbán Viktor „kínossá” vált, „megbukott”, „elszigetelődött”.
Az amerikai választás óta kormánypárti politikusok osztogatják azt a videórészletet, amelyben Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője látható és hallható azon az októberi strasbourgi európai parlamenti ülésen, ahol Orbán Viktor bemutatta a magyar soros elnökség programját. Weber – aki, nem alaptalanul, a mai napig a magyar miniszterelnököt okolja, amiért elúszott a lehetősége, hogy az Európai Bizottság élére kerüljön – azt állította, hogy Orbán Viktort senki nem akarja látni, senki nem akar ezért Budapestre menni, egyedül van, és háttérbe szorították.
Bár októberben a magyar sajtó egy része is a dorgáló, kritikus kijelentéseket emelte ki Orbán Viktorral szemben, már a strasbourgi vitában sem volt egyedül, hiszen mellette állt az Európai Parlament harmadik legerősebb frakciója, a Patrióták. És bőven voltak olyan megszólalások, amelyek éppen a magyar kormány mellett álltak ki. Mostanra pedig úgy áll a helyzet, hogy
Orbán Viktor egyedüli európai vezetőként mondhatja el magáról, hogy a világ három fontos nagyhatalmánál – Egyesült Államok, Oroszország, Kína – is tárgyalóképes. Ez aligha nevezhető elszigeteltségnek.
A világrend átalakulása közepette ez olyan lépéselőnyt és mozgásteret jelent a magyar diplomáciának, amely érthetővé teszi a kormány korábban sokat hangoztatott konnektivitásstratégiáját (értsd.: a magyar érdekeknek megfelelően jó viszony a világgazdaság szereplőivel), és a nemrégiben meghirdetett gazdasági semlegességet.
Utóbbi szintén sok kritikát kapott, pontosabban többnyire félreértelmezték. A gazdasági semlegesség nem azt jelenti, hogy Magyarország kilép a nyugati szövetségi rendszerekből, a NATO-ból vagy az Európai Unióból. Nem is azt, hogy figyelmen kívül hagyná deklarált szövetségesi kötelezettségeit. De azt sem, hogy ideológiai feltételekhez szabná gazdasági kapcsolódásait.
Nem lehet összekeverni ideológiai kérdéseket gazdasági kérdésekkel, ezért nincs woke meg gender, meg migrációs, nem tudom, milyen előfeltétel semmilyen gazdasági kapcsolatban. Arra kell törekednünk, hogy a gazdasági kapcsolataink kizárólag gazdaságiak legyenek, és ezért a saját értékeinkből semmit se kelljen föladni a gazdasági kapcsolatok érdekében
– fogalmazott Orbán Viktor szeptember végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A miniszterelnök által kifejtett gazdasági semlegesség lényege, hogy Magyarország dönti el, kivel üzletel, csak a saját értékei alapján tárgyal, nem szabad blokkosodni, a világgazdaság szereplőivel jó kapcsolatokat kell ápolni, vagyis minden égtáj felé tájékozódni kell.
Ez nem az elszigetelődés irányába tett lépés, hanem az ország mozgásterének növelése érdekében felvázolt stratégia.
A meghirdetett magyar gazdasági semlegesség elleni hangulatkeltésben élen járt hangadóként az amerikai nagykövet, David Pressman. A magyar–amerikai kapcsolatokról szóló cikkünkben azt írtuk, hogy egy amerikai nagykövettel sem volt olyan mértékű és annyi konfliktusa az Orbán-kormányoknak, mint David Pressmannel, aki rendszeresen tesz belpolitikai vonatkozású megnyilatkozásokat, ideológiai és külpolitikai kérdésekben bírálja, nyíltan, olykor burkoltan, de félreérthetetlenül a magyar kormányt.
Az amerikai választás előtt még összehívta a NATO-tagállamok magyarországi nagyköveteit és védelmi attaséit, hogy megvitassa velük a gazdasági semlegességre vonatkozó politika „biztonsági vonatkozásait”. Ezt nehéz nem úgy értelmezni, hogy
az amerikai nagykövet nyomásgyakorlásra használta a NATO-tagállamok diplomatáit, és azt a látszatot akarta kelteni, hogy Magyarország biztonságpolitikai kockázatot jelent a szövetségre nézve.
Mindezek után az amerikai választást követő meglehetősen keserű, egyúttal támadó hangvételű beszédében tett kijelentése, hogy „nem politizál”, igencsak ellentmondásban van mindazzal, ahogy eddig nagykövetként működött Magyarországon.
Politikai megfogalmazásként értékelhető az is, hogy kijelentette:
Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyapartit egy kaszinóban.
Holott Orbán Viktor ugyanazt […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!