A 2026-os országgyűlési választásokig az Index választási blogján a KözTér sorra veszi mind a 106 egyéni országgyűlési választókerületet. Igyekszünk a dolgok mélyére nézni, hogy tisztábban lássunk: melyik körzetben kinek lehet a legnagyobb esélye a győzelemre. A sorozat újabb részében Fejér vármegyét vesszük szemügyre, a módszertanról ebben a cikkünkben olvashat.
Három király (Könyves Kálmán, Imre, III. László), három miniszterelnök (Wekerle Sándor, Münnich Ferenc, Orbán Viktor), egy szent (Szent Imre herceg), egy Nobel-díjas (Krausz Ferenc), a leggazdagabb magyar (Mészáros Lőrinc) és reméljük, a második magyar aranylabdás (Szoboszlai Dominik) szülőhelye. Közép-Dunántúl GDP-jének közel kétharmadát adja. De Fejér megyében található a Balaton kistestvére is, a Velencei-tó, ahogy számos borvidék (Etyek, Mór) és az ország második legnagyobb múzeuma (Szent István Király Múzeum) is.
A Magyar Királyság hajnalán Fejér volt az ország központja, Székesfehérvár pedig a királyok városa. Évszázadokon keresztül volt koronázó város és egyben királyi temetkezőhely. A középkor végére a magyarság szimbolikus városává nőtte ki magát, ami a török hódoltság idejére első számú célponttá is tette. 1699-re a várost annyi pusztítás érte, hogy fel sem lehetett már ismerni. Hasonló pusztítás érte a II. világháború során is. Fehérvár azonban a 18. és a 20. században is lerázta magáról a romokat, és mára hazánk egyik legfejlettebb ipari térségévé vált, jelentős külföldi beruházásokkal.

A megye társadalmi szerkezete differenciált, a fejlett iparosodott városok (pl. Dunaújváros, Székesfehérvár) mellett a Velencei-tó üdülőövezete, mezőgazdaságra épülő falvak és Budapest agglomerációjához tartozó települések egyszerre megtalálhatók itt. Fehérváron jelentős az elektronikai és logisztikai szektor (Videoton), míg Dunaújvárosban a nehézipar, különösen a papíripar, illetve az acélgyártás dominált (Dunai Vasmű, Dunaferr). A foglalkoztatottság viszonylag magas, de térségi különbségek vannak. Az oktatás és az infrastruktúra fejlettsége jócskán az országos átlag fölött van.
Fejér vármegye lakossága közel 400 ezer fő, amelyet a városiasodás és Budapest közelsége erősen befolyásol. A megye északi és középső része – különösen Bicske és környéke – agglomerációs jellegű, sok ingázóval. Székesfehérvár, valamint Dunaújváros regionális központok, míg a déli térségek (pl. Sárbogárd) inkább falusias jellegűek, ahol az elvándorlás és az elöregedés erősebben jelentkezik. A megye társadalmi szerkezete így erősen vegyes: a nagyvárosokban magasabb a képzettségi szint és a jövedelem, míg a kisebb településeken a mezőgazdasági hagyományok, továbbá a helyi közösségek szerepe hangsúlyosabb.
Mandátumbecslés: 01. OEVK (székhely: Székesfehérvár)
A választókerülethez tartozik Székesfehérvár nagy része, kivéve a Fecskeparti városrészt a hasonnevű lakóteleppel, a Víziváros, illetve az Aszal-völgyi-ároktól nyugatra eső negyedeket. A 2024-es körzethatár-módosítást követően a Fejér 01. választókerülethez a székesfehérvári részeken túl hozzácsaptak tíz települést a székesfehérvári járásból, köztük az egykori járásközpont, Polgárdi városát.

Székesfehérvár ma Győr és Debrecen mellett a legdinamikusabban fejlődő vidéki városunk. Kulturális élete pezsgő (Királyi Napok), fesztiváljai (pl. Régi Zenei Napok) és történelmi öröksége révén is kiemelkedő szerepet tölt be az ország életében. Modern ipari központként jelentős autóipari és elektronikai vállalatok működnek itt, miközben a belváros, a múzeumok és a kulturális fesztiválok élénk turisztikai célponttá teszik. Sőt, a város oktatási és sportélete is kiemelkedő – már ha a Videoton visszajut még a mi életünkben az NB I-be. Ám a kosár-, röplabda- és hokicsapatok addig is learathatják a babérokat.
Vargha Tamás vs. Csiszár Béla vs. Földi Judit
Székesfehérvárt és az agglomeráció néhány települését 2010 óta az eredetileg angol–irodalom szakos tanár, a négygyermekes apuka, Vargha Tamás képviseli a Fidesz–KDNP színeiben. Előbb Székesfehérváron volt önkormányzati képviselő (2006–2010), majd a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke (2010–2012). Három Orbán-kormányban is volt a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára (2012–2018, 2022–), a negyedik Orbán-kabinetben (2018–2022) pedig a polgári hírszerzés felügyeletéért felelt a külügyi tárcánál. Vargha Tamás fehérvári kötődését erősítette, hogy az Árpád-ház Program is őhozzá tartozott a kormányon belül, melynek kiemelt részét képezte a királysírok és a Szent István által emelt királyi bazilika romjainak feltárása is.
Vargha Tamás 2022-ben viszonylag szoros küzdelemben győzte le az ellenzéki összefogás jelöltjeként induló fehérvári ügyvédet, az MSZP-s Márton Rolandot (47,43 százalék vs. 41,81 százalék). Ám 2026-ra Csongrád és Pest vármegyén kívül Fejérben is némileg átrajzolták a választókerületeket. Esetünkben ez konkrétan annyit jelent, hogy Fehérvárhoz hozzácsaptak kisebb vidéki településeket, ami elméletben még némileg javíthatja is Vargha esélyeit az újrázásra, bár ő maga nagyon szoros küzdelemre számít, amit egy rövid interjúban itt mondott el nekünk.

A Tisza jelöltje az 51 éves Csiszár Béla mérnök-közgazdász lesz, aki pályája során végig multinacionális vállalatoknál dolgozott – tíz évet Belgiumban is eltöltött. Veszprémben nőtt fel, de Székesfehérváron él családjával, fő szenvedélyét a veteránautók jelentik. A 2024-es EP-választásokon a Fidesz–KDNP 42,7 százalékot, a Tisza pedig 32,7 százalékot szerzett.
A DK már nem Ráczné Földi Judit közgazdászt indítja, aki 2015–2023 között Székesfehérváron volt önkormányzati képviselő, és 2022-ben ugyan elbukta az ellenzéki előválasztást, ám 2023-ban az országos listáról az elhunyt szakszervezeti vezető, Kordás László helyére bekerült az Országgyűlésbe. Földi Judit legismertebb szereplését a Gyurcsány Ferenctől kapott, eskütétel utáni ölelésének köszönheti.
Székesfehérvárt 1998-tól 2010-ig az MSZP-s Warvasovszky Tihamér vezette, akit a 2010-es kormányváltás után meglepő módon az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökévé választottak, így megnyílt az út a fiatal jogász-politikus Cser-Palkovics András előtt, aki már a rendszerváltás idején, 15 évesen belépett a Fideszbe, 2002 óta tagja volt a fehérvári Közgyűlésnek, 2006-tól pedig az Országgyűlésnek. A helyben népszerű, időnként a kormánypártok kánonjából is kibeszélő, stílusában polgári konzervatív Cser-Palkovics Andrást 2010 óta négyszer választották meg Székesfehérvár polgármesterévé:
2024-ben már mintegy 74,11 százalékos többséggel.
A megyeszékhelyek közül csak Szita Károly irányítja nála régebben a városát, de napjainkban kétségkívül Cser-Palkovics a Fidesz országosan legismertebb önkormányzati vezetője. Az ő támogatása még sok szavazatot jelenthet Vargha Tamásnak.
A választókerület másik városában, Polgárdiban a fideszes Nyikos Lászlót százszázalékkal választották újra polgármesterré, miután még kihívója sem akadt a 2024-es önkormányzati választásokon.
Fejér 01. országgyűlési választókerületében a korábbi eredmények és a helyi közvélemény-kutatás alapján, valamint Csiszár Béla „beágyazatlansága” miatt ha kis többséggel is, de inkább a Fidesz–KDNP jelöltje lehet a befutó. Érdemes megjegyezni, hogy a „királyok városa” is igazi királycsináló lesz, hiszen aki itt nyer, az nyer országosan is (2026. 03. havi becslés).
Mandátumbecslés: 02. OEVK (székhely: Székesfehérvár)
A választókerület székhelye ugyan Székesfehérvár, de csak a megyeszékhely egy parányi része tartozik ide (Víziváros, Fecskepart a lakóteleppel együtt, illetve az Aszal-völgyi-ároktól nyugatra eső negyedek). Viszont itt szavaz a járás és borvidékközpont Mór, Bodajk városa, valamint további 20 nagy- és kisebb község a gárdonyi, móri és a fehérvári járásokból.
Mór elsősorban a száraz fehér ezerjóról, a magyar kriminológia legvéresebb bankrablásáról és Nobel-díjas fizikus szülöttjéről, Krausz Ferencről híres. A település gazdaságát a szőlő- és bortermelés, valamint a könnyűipar határozza meg. Kulturális hagyományai között kiemelkedik a sváb örökség és a Móri Bornapok rendezvénysorozata.
Törő Gábor vs. Borics Mihály
A kormánypártok jelöltje 2026-ban a móri születésű, eredetileg gépésztechnikus, majd igazgatásszervező végzettségű Törő Gábor, aki korábban a szülővárosában volt önkormányzati képviselő, két ízben pedig a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke (2006–2010, 2012–2014) is volt. 2010-től a móri, 2014-től pedig a fehérvári székhelyű, Fejér 02. választókerület egyéni országgyűlési képviselője – immáron négy parlamenti ciklus óta. Törő 2018-ban (53,69 százalék) és 2022-ben (56,01 százalék) is abszolút többséggel győzte le jobbikos ellenfelét, akinek győzelmi esélyein a négy évvel ezelőtti ellenzéki összefogás sem tudott javítani.

A Tisza a választókerületben található Csór község polgármesterét, Borics Mihályt indítja, aki 2024-ben kétharmaddal tudott győzni a településen. Borics Székesfehérváron nőtt fel, előbb a büntetés-végrehajtásban dolgozott, majd közel 20 évig rendőr volt. A 2024-es EP-választásokon a kormánypártok 44,9 százalékot, a Tisza pedig 30,2 százalékot szerzett.
A választókerület kisebb települései közül Móron a Fideszből függetlenedett, 2006 óta polgármester Fenyves Péter ezúttal a fideszes kihívóját győzte le nagy többséggel. Míg Bodajkon, Lovasberényben és Pákozdon újraválasztották a fideszes polgármestereket – utóbbi két helyen kihívó nélkül.
Fejér 02. országgyűlési választókerületében a korábbi eredmények és az országos közvélemény-kutatási számok alapján inkább a Fidesz–KDNP jelöltje, Törő Gábor lesz a befutó (2026. 03. havi becslés).
Mandátumbecslés: 03. OEVK (székhely: Bicske)
A választókerület székhelye Bicske, Fejér ötödik legnagyobb települése, de itt található még két járásközpont, a velencei-tavi üdülőhely, Gárdony és a Brunszvik-kastélyról híres Martonvásár, Csákvár és a magyar Velence kisvárosai is. Sőt, további 24 kisebb-nagyobb község, köztük Felcsút – ahol Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is nevelkedett –, de ide tartozik az arborétumáról híres Alcsútdoboz és Óbarok, melyhez 2019-ben az elmúlt évtized egyik legnagyobb trollkodása kötődik, mellyel a fél közigazgatást sikerült átverni.

Bicske a Budapest–Tatabánya tengely mentén fekvő, gyarapodó kisváros, amelyet erősen befolyásol a főváros közelsége. A település fontos közlekedési csomópont, és az agglomeráció részeként sokan ingáznak innen Budapestre. Gazdasága vegyes: logisztikai, kereskedelmi és kisebb ipari vállalkozások működnek itt. Történelmi emlékei – például a Batthyány-kastély – a város kulturális örökségének fontos elemei. Az utóbbi években Bicske sajtójának ugyanakkor nem tett jót, hogy a bicskei gyermekotthonban történt visszaélések és a kegyelmi ügy kapcsán került be a hírekbe.
A helyiek számára azonban az elmúlt évek legfőbb feszültségét az aszály és annak következtében például a Velencei-tó drasztikus vízszintcsökkenése jelenti, aminek a fenntartható vízpótlás megoldatlansága továbbra is irritálóan égető probléma.
Tessely […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/csatater/2026/03/29/valasztas-2026-mandatum-becsles-fejer-varmegye-kozter/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!