Hódmezővásárhelyen folytatta országjárását Orbán Viktor vasárnap. A miniszterelnök szombaton Miskolcon járt, ahol feszült hangulat és ellentüntetés fogadta Orbán Viktor és Lázár János szereplését. A miniszterelnök a beszédében többek között kitért arra, hogy a választás nem az elmúlt 16 évről vagy Orbán Viktorról szól, hanem arról, hogy mindenki a saját sorsáról dönt.
A miniszterelnök beszéde előtt békemenettel érkeztek meg a Fidesz-szimpatizánsok a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.

15
Rögtönzött Lázárinfó
A miniszterelnök előtt Lázár János építési és közlekedési miniszter szólalt fel. A miniszter úgy fogalmazott, hogy ez egy rögtönzött Lázárinfó, és külön köszöntötte az Erdélyből érkező résztvevőket is.
Lázár János a Magyar Péter vezette Tisza Párt aktivistáit is megszólította: elmondása szerint olyanok is jelen vannak a tömegben, akiket az ellenzéki párt küldött provokálni, és arra kérte a résztvevőket, hogy ne hagyják magukat felizgatni.

15
Szerinte a kormánypárt megállítja a Tiszát, és a rendezvényen jelen lévők számát illetően kijelentette: a Fidesz szimpatizánsai vannak többségben a helyszínen.
A gyűlésen a Tisza Párt megerősödésére is utaltak: Lázár megfogalmazásában a párt „gyorsan árad”, majd hozzátette, hogy Vásárhelyen azonban már „apad”.
Lázár az előző napi ellenzéki rendezvényre is kitért: elmondása szerint az a gyűlés visszhang nélkül maradt. Személyes hangvételű köszönetet mondott a városnak a kapott munkalehetőségért, majd a helyi identitásra és történelmi hagyományokra hivatkozva szólította fel a megjelenteket az összefogásra. Felidézte az 1848–49-es szabadságharcot, a két világháborút és a rendszerváltás utáni évtizedeket mint a vásárhelyiek küzdőszellemének bizonyítékait. Lázár szerint jelenleg is nagy a tét: háborús fenyegetettségre hivatkozva kijelentette, olyan vezetőre van szükség, aki garantálja a biztonságot.
Orbán Viktor mellett Czirbus Gábort – a Fidesz Csongrád-Csanád 04-es országgyűlési képviselőjelöltjét, Makó alpolgármesterét – is név szerint biztatta, akit kapushasonlattal jellemzett – szerinte ő az, aki „kivéd minden gólt”.
Lázár János elmondta, hogy rendszeresen találkozik a választókkal, és feltette a kérdést, hogy miért szavazzanak a magyarok 16 év után Orbán Viktorra. Szerinte nem „slimfit budaiakra” van szükség, hanem „Duracell-nyuszikra”.

Orbán Viktor: Mindenütt a Fidesz–KDNP jelöltjei vannak fölényben
Orbán Viktor a rendezvényen megjegyezte, hogy ellenzéki szimpatizánsok is jelen vannak a tömegben, ám az arányt – becslése szerint száz ellenzéki a mintegy háromezer kormánypárti szimpatizánssal szemben – „választási aránynak is megfelelőnek” minősítette.
A miniszterelnök köszönetet mondott Hódmezővásárhelynek a 36 éves politikai hűségért, kiemelve, hogy a város a demokratikus átmenet kezdete óta polgári-keresztény képviselőt küld a parlamentbe. Czirbus Gábort méltó jelöltként ajánlotta a választóknak, és nyíltan szavazásra szólított fel mellette.
Az országos kampány állásáról szólva Orbán elmondta, hogy az első hét eltelt, és megítélése szerint a kormánypárti békemenet fordulópontot hozott. A magyar választók jellemzőjeként írta le, hogy az utolsó pillanatban döntenek és nyilvánulnak meg – ebből a fideszes tábor aktivizálódására következtetett. Arról számolt be, hogy Fejér és Pest vármegyében is járt, és mindenütt a Fidesz–KDNP jelöltjei vannak fölényben.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk! 